Pesti Srácok

Gerő Andrásnak a Horthy-korszak jut az eszébe a tervezett Trianon-emlékműről

Gerő Andrásnak a Horthy-korszak jut az eszébe a tervezett Trianon-emlékműről

Nagyon nehéz megindokolni azt szerintem, hogy miért ezt a körülbelül tizenkétezer helységnevet írják oda, ami nem fejez ki nemzeti összetartozást; egyetlen dolgot fejez ki: a történelmi Magyarország iránti, be nem teljesíthető, sehova nem vezető nosztalgiát – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Gerő András a trianoni békediktátum századik évfordulójára a Kossuth tér közelébe tervezett, száz méter hosszú emlékműről, amelyen a korabeli települések nevei szerepelnének. Gerő a Trianon-kérdéskörben természetesen nem mulasztotta el leantiszemitázni a magyarokat, akik szerinte a hazánk szétdarabolása miatt érzett tehetetlenségükben fordultak a zsidóság ellen.

A történész inkább azt javasolja, hogy a helységnevek helyett a ma élő magyar állampolgárok családnevei szerepeljenek az emlékművön. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy 2010-ben, a kormányváltás után a két első törvényjavaslat, amit az Országgyűlés elfogadott, a kettős állampolgárságról szóló és a nemzeti összetartozásról szóló volt, és a beterjesztők szerint mindkettő azt a célt szolgálta – ezt Gerő szerint Kövér László akkor meg is fogalmazta –, hogy a határon innen és határon túli jelzős szerkezetek feleslegessé váljanak, hogy megjeleníthető legyen a nemzet egysége. Úgy véli, erre alkalmatlanok a Nagy-Magyarország egységét jelző helységnevek.

Ha visszamegyünk a 2010-ben hatalomra került politikai konceptualitáshoz, akkor a nemzeti összetartozás nem jelentheti a Horthy-korszak felelevenített revíziós igényét – magyarázta a történész, aki szerint a nemzeti összetartozás csak azt jelentheti, amit a szó is jelöl. Gerő András elmondta: egy ország volt akkor, de nem egy nemzet. Ne találjuk ki a horvátok helyett, hogy ők magyarok lettek volna. Szlovákok, románok helyett se találjuk ki – magyarázta, hozzátéve, hogy volt egy politikai nemzetfogalom, amikor a Nagy-Magyarország létezett a kiegyezés után, ami azt mondta, hogy politikai értelemben egy nemzet van, de a törvényhozók akkor is azt mondták, hogy sok nemzet, nemzetiség él az országban. Elmondta azt is, hogy ez az országot ért veszteség után magától értetődő, azonban az akkori vezetés a külső Trianonnal kapcsolatosan elkezdett egy belső Trianonnal reagálni: ez volt a zsidóság elleni fellépés. Egyszerűen megcsonkolták belülről Magyarországot – mondta a történész. Gerő arról is beszélt, hogy szeretne beszélni azzal az emberrel, aki felvetette a korabeli tizenkétezer helységnév ötletét; a történész szerint az ötletgazda bujkál ellene.

Forrás: atv.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.