Pesti Srácok

3200 milliárd jut közútfejlesztésre

null

A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén. Hozzátette: a beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út.

Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti a közúthálózat bővítését és műszaki állapotának javítását. Stratégiai célnak nevezte a megyeszékhelyek, kiemelt gazdasági térségek bekötését a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák, autóutak elvezetését az országhatárokig. Hozzátette: a beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út. A 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló útprogramról szólva kiemelte: a magyar gazdaság erősödésének köszönhetően a 3200 milliárd forintos forrás nagyobbik hányadát, mintegy 1800 milliárd forintot a hazai költségvetésből biztosítják a fejlesztésekhez. Az államtitkár elmondta, hogy Hajdú-Bihar megye megközelíthetősége az M3-as és az M35-ös autópálya megépítésével sokat javult ugyan, de a közúti közlekedés lehetőségeinek további fejlesztésére van szükség. Ennek része a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány, országhatár közötti több, mint 26 kilométeres szakasz burkolatának megerősítése, kiszélesítése. A 13 milliárd forintos beruházásból idén őszre elkészül a főút 1,6 kilométeres szakasza, amely Vámospércs belterületén halad át, a teljes felújítással pedig 2021 márciusára végeznek.

Emlékeztetett: a magyarországi oldalon 2020-ban létrejön a Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi összeköttetés. Az M30-as, az M35-ös és az M4-es autópályák kivitelezés alatt álló szakaszainak átadásával 2022-ig magas színvonalú gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Kassa felől a szlovák határtól Miskolcon és Debrecen át a román határig Nagyvárad irányába. Az útprogram része az M4-es autópálya Berettyóújfalu előtti szakaszainak és az M47-es sztráda Debrecen-Békéscsaba-Szeged közötti szakaszainak előkészítése is - jegyezte meg az államtitkár. A BMW-gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezetről szólva elmondta: az ITM és az önkormányzat tavaly aláírt megállapodásának célja, hogy a fejlesztési lehetőségeket maradéktalanul kiaknázzák. A kormány ezért csaknem 130 milliárd forintot biztosít infrastruktúrafejlesztésre és közművek építésére, a gazdasági övezet és a város vasúti, közúti elérhetőségének javítására.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.