Pesti Srácok

Kampánybuszt indított az MSZP-Párbeszéd az EP-választási kampány apropóján

Kampánybuszt indított az MSZP-Párbeszéd az EP-választási kampány apropóján

Egy kampánybusz útnak indításával elkezdődött az MSZP-Párbeszéd, "a piros-zöld-koalíció" közös európai parlamenti (EP-) választási kampánya csütörtökön, Budapesten. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezető a XI. kerületi Feneketlen-tónál tartott sajtótájékoztatón közölte: "az egyetlen ellenzéki közös listán" szereplő EP-képviselőjelöltek, illetve a pártok politikusai országjárásba kezdenek, hogy népszerűsítsék a Haza. Szeretet. Európa című programot.

Elmondta: a program a szociális Európa megteremtéséről szól, amelynek konkrét céljai között szerepel, hogy legyen 236 ezer forint a minimálbér, 95 ezer forint a minimális nyugdíj, 47 ezer forint a minimális családi pótlék. A gazdák kapjanak hektáronként minimum 95 ezer forint támogatást - tette hozzá. Kitért arra is: küzdenek az áfacsökkentésért és egy, a fiatalokat tanulmányaik elvégzésében segítő ösztöndíjprogramért.

Tóth Bertalan közölte: a kampánybusz 6-7 ezer kilométert tesz meg és több, mint 100 helyszínre megy el. A pártelnök szólt arról is: a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése után szerinte az MSZP-re hárul az EP-ben a magyar emberek érdekeinek képviselete. A kampányról azt mondta: nem nagyon tudnak a klasszikus kampányeszközökkel élni. Látjuk, hogy a kormány most rendelt meg 10 milliárd forintért óriásplakátokat, nem nagyon tudunk ezzel versenyezni - tette hozzá, jelezve: személyesen veszik fel a kapcsolatot a választókkal.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője úgy értékelt: ma egy piros-zöld szövetség a világ legtermészetesebb dolga.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke szerint európai szintű munka törvénykönyvére van szükség. Elmondta: a kampányban beszélni fognak arról, hogy Magyarországon annyi föld van, hogy 20 millió embert lehetne jóllakatni, ehhez képest emberek éheznek; annyi erdő van, hogy tízmillió embert el lehetne látni tűzifával, ehhez képest emberek fáznak.

A sajtótájékoztató végén a politikusok aktivistákkal együtt beszálltak a kisbuszba és országjárásra indultak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.