Pesti Srácok

Kormányzati milliárdokból újul meg a radiológiai ellátás Szegeden

Kormányzati milliárdokból újul meg a radiológiai ellátás Szegeden

4,8 milliárd forintos állami támogatásból cserélik le idén év végéig a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában a radiológiai eszközparkot, és ezzel együtt a szolgáltatót is - írja a szegedma.hu. A fejlesztésnek köszönhetően a térség lakosai hasonló vagy jobb ellátást kaphatnak, mint más klinikai központok ellátottjai.

Idén év végéig lecserélik az SZTE klinikai központjában a teljes radiológiai eszközparkot és ezzel együtt a szolgáltatót is – tudta meg a Délmagyarország. A fejlesztést a kormány 4,8 milliárd forintos célzott támogatása teszi lehetővé. A központ így saját tulajdonú CT-, PET-CT-, MRI- és más, például az akut stroke kezelésében szerepet játszó, modern berendezéseket vásárolhat.

A fejlesztéssel nyílik lehetőség arra is, hogy az egyetem felülvizsgálja a 2004-ben kötött, drága és rossz konstrukciójú, a képalkotó vizsgálatokra vonatkozó szerződését. Az ugyanis jelenleg előnytelen, az egyetem és a betegek számára egyaránt hátrányos feltételeket tartalmaz, ezért szeretné az egyetem a teljes radiológiai spektrumot maga üzemeltetni. Megtudtuk: a szerződést még 2004 elején, az uniós csatlakozás előtt kötötték 25 évre, teljes kizárólagossággal, a rendes felmondás lehetősége nélkül egy külsős céggel. Ez a szerződés ma már nem képes az elvárható ellátási színvonalat biztosítani, ráadásul a finanszírozottsága sem megfelelő. Szegeden régóta alulfinanszírozottsággal, és ebből következően kapacitáshiánnyal küzd a járóbeteg-szakellátás és a képalkotó diagnosztika is.

A szakorvosi ellátásban Szeged leghátul kullog az egy lakosra jutó évi 25 ezer forintnyi finanszírozással. Debrecenben ugyanez a szám 37 ezer forint, míg Pécsett 32 ezer forint.

PestiSracok facebook image

Hasonló alulfinanszírozottság figyelhető meg a képalkotó diagnosztika terén is: a debreceni lakosok 10 százalékkal, a pécsiek esetében pedig 23 százalékkal magasabb az egy főre eső finanszírozás, ami azt jelenti, hogy a többi egyetemi városban a lakosság nagyobb arányban jut hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Ennek egyik oka, hogy 2007-ben Szeged városa kivonult a helyi egészségügyből, azaz átadta intézményeit az egyetemnek. Mindez az ellátás biztosításához szükséges anyagi források átadása nélkül valósult meg. Míg korábban az önkormányzati fenntartású kórház 2006-os értéken évi 4 milliárd forint forrásból látta el betegeit, ezt a finanszírozást az egyetem nem kapta meg: az önkormányzat 2007 és 2017 között mindössze évi 100 millió forinttal járult hozzá az ellátáshoz. Azóta Szeged teljesen kivonult az egészségügyből és annak finanszírozásából. A magáncéggel kötött szolgáltatói szerződés csak a hab a tortán: a piaci szereplő szolgáltató megfelelő finanszírozás nélkül nem nyújt megfelelő ellátást, ezért alacsonyabb a szolgáltatás minősége Szegeden, mint Pécsen, Debrecenben vagy Budapesten.

A kormányzat 2018-ban kezdte meg a finanszírozási lemaradás kompenzálását, a labordiagnosztika terén az SZTE végre elérte az országos átlagot. A fejlesztési támogatástól most azt remélik, hogy a felzárkózás folytatódik a járóbeteg-ellátás és a képalkotó diagnosztika finanszírozásában is.A majdnem ötmilliárd forintos kormányzati támogatás segítségével az új műszerek beszerzése mellett az egyetem kiléphet az évtizedes, drága és rossz szerződésből is.

Ilyen volumenű és minőségű fejlesztés az országban korábban egyébként nem zajlott. Az egyetem az új eszközök beszerzését követően a legmodernebb technológiák igénybevételével végezheti majd az ellátásokat. Az új eszközpark a kutatási és oktatási céloknak is maximálisan megfelel. Az eszközök illeszkednek az egyetem és az egészségpolitika kiemelt és modern céljaihoz, mint például a távoktatás külső kórházi szakembereknek, a távleletezés, a telemedicina-szolgáltatások a jobb lakossági hozzáférés és a nagyobb betegbiztonság érdekében.

Forrás: szegedma.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.