Pesti Srácok

Kövér László Szabó Tímeának: "Szégyellje magát, nem a kocsmában van"

null

Eldurvult a hangnem az Országgyűlésben egy ellenzéki felszólalás során. Ezúttal Szabó Tímea feszegette a határokat, amikor úgy fogalmazott, hogy május 26-án választani lehet a Horthy-féle, az országot felemésztő orbáni politika vagy a demokratikus, mindenki jólétéért küzdő közösség között. Kövér László elnémította a Párbeszéd képviselőjének mikrofonját és rendre utasította.

– utasította rendre Kövér László Szabó Tímeát az Országgyűlésben hétfőn.

A Párbeszéd felszólalója a "Horthy-féle, az országot felemésztő orbáni politikát" emlegette. Méltatva a Párbeszéd EP-képviselőjének, Jávor Benedeknek a tevékenységét, közölte: ilyen emberekre van szükség az EP-ben, és nem olyanokra, akik két forintért „az anyjukat is eladják”.

PestiSracok facebook image

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az ellenzéki pártok „a nemzeti kishitűség programját” hirdették meg, Magyarországnak olyan jövőt szánnak, egy olyan Európát szeretnének, ahol minél kevesebb dologról döntenek Budapesten és minél többről Brüsszelben. Elmondta: Brüsszel a 2008-as gazdasági válságot sem tudta megoldani, a migrációs válság megoldását sem szabad rábízni. Hozzátette: az EU-ban konfliktust vállalni nem szégyen, hanem kötelezettség, ha a nemzeti érdek úgy kívánja.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.