Pesti Srácok

Marosvásárhelyi iskolaügy – Rákóczi-díjjal köszönték meg az intézmény újraindításához nyújtott segítséget

Marosvásárhelyi iskolaügy – Rákóczi-díjjal köszönték meg az intézmény újraindításához nyújtott segítséget

Rákóczi-díjjal tüntetett ki a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium öt olyan személyiséget, akinek fontos szerepe volt abban, hogy a mostani tanévtől újraindulhatott az iskola. A díjat Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Holló László, a Római Katolikus Státus ügyvezető igazgatója, Szabó Ödön képviselő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) oktatási szakpolitikusa, Székely Szilárd tanár, aki ideiglenesen látta el a tanintézet igazgatói feladatait, amíg Tamási Zsolt korábbi és jelenlegi igazgató nem tölthette be a tisztségét, és Márton Gyöngyvér, a szülői bizottság elnöke vehette át a csütörtök esti ünnepségen.

Tamási Zsolt igazgató elmondta: hagyományt szeretnének teremteni a Rákóczi-díj átadásából, és megjegyezte: II. Rákóczi Ferencet, az iskola névadóját 1707-ben áprilisában iktatták be Erdély fejedelmi tisztségébe, így ez a nap az iskola ünnepe is. Az ünnep előestéjén pedig azoknak adnak Rákóczi-díjat, akinek létét, fennmaradását köszönheti az intézmény. Az igazgató hozzátette: a díjhoz oklevél, érem és kristály tartozik. Utóbbiról megjegyezte: értékes, de törékeny, odafigyelést igényel, amiként a marosvásárhelyi katolikus gimnázium is. A díjátadó után Potápi Árpád János a magyar közmédiának elmondta: a családok és a nemzet életében is van egy-egy olyan nehéz időszak, ami összefogásra sarkall. Az államtitkár kiemelte, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megszüntetése, majd újraindítása nemcsak Marosvásárhelynek, hanem az egész magyarságnak az egyik fontos ügye volt, sőt általános emberi jogi kérdéseket is felvetett, melyek román támogatókat is vonzottak.

A romániai korrupcióellenes ügyészség 2016 októberében kezdte vizsgálni a Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit, és 2017 szeptemberében emelt vádat ez ügyben Stefan Somesan és Tamási Zsolt ellen. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának a részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése a Római Katolikus Gimnázium megszűnéséhez vezetett. A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétót. Az iskola az oktatási tárca tavaly augusztusban elfogadott rendelete alapján nyithatta meg ismét kapuját a szeptemberi tanévkezdéskor, immár II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium néven.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Boda L. Gergely

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.