Pesti Srácok

Pénzbírságot kaptak a szülők, mert nem engedték érzékenyíteni a gyereküket

Pénzbírságot kaptak a szülők, mert nem engedték érzékenyíteni a gyereküket

A haladó Nyugaton népszerűvé vált az érzékenyítő túrák szervezése gyerekek számára, azaz az iskolai mecsetlátogatások. Így van ez Németországban is, ahol nemrég röppent fel a hír, miszerint egy német kislánynak azt tanácsolták, hogy hordjon fejkendőt, ha nem szeretné, hogy negatív megkülönböztetés érje. Most egy keresztény neveltetésű gyermeket nem engedtek volna el mecsetlátogatásra szülei: pénzbírságot kaptak érte.

Az eset az észak-németországi Schleswig-Holstein tartományban, egy rendsburgi mecsetlátogatás kapcsán pattant ki, még évekkel ezelőtt; jogerős ítélet a helyi szabályozás útvesztői miatt azonban csak nemrég született az ügyben.

A fejlett nyugaton szokássá vált, hogy iskolásokat tanítási időben mecsetekbe hordanak, hogy ott érzékenyítsék (felkészítsék a népességcserére) őket. Ezt szerették volna megakadályozni a szóban forgó diák szülei. Ugyanakkor a bíróság elutasította minden kérelmüket és 50 eurós bírságot is kiszabott, mivel a gyermek tanórákat hagyott ki azzal, hogy nem vett részt a látogatáson.

A bíróságok tehát már fel vannak készítve Németország iszlamizációjára, és a törvénykezés is a migránsok kiszolgálása felé tolódás jeleit mutatja. Kérdés, hogy mikor lesznek végképp másodrendű állampolgárok a németek Németországban.

PestiSracok facebook image

Forrás: 888.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.