érzékenyítés
A romlás virágai Fanni kertjében – Megnéztük a 444 legújabb dokumentumfilmjét és nem lettünk érzékenyebbek
Mivel az érzékenyítő hadjárat hazai élharcosa a 444, mindig nagy érdeklődéssel figyeljük az általuk gründolt Magyar Jeti dokumentumfilmjeit, melyeknek témája valahogy minden esetben a transzneműség vagy a droghasználat, vagy a drogos transzneműek használata. Így esett, hogy megnéztük a legújabb alkotást is, a Fanni kertjét, mely ha másra nem is volt jó, arra igen, hogy így már értjük a kőbányai szopófantom tragédiáját.Az UEFA világában a bíró hidzsábot viselő arab nő, a taktikát fekete edző magyarázza el, a füvet viszont gyomlálhatja a fehér ember
Egyre kevesebbet nézek már nemzetközi focit, pedig jó tíz éve még minden komolyabb nyugat-európai csapatnak kívülről fújtam még a cserejátékosait is. Talán a gyorsan szaladó idő teszi, talán a modern foci gépiessége, de leginkább már csak a hazai kedvencet, a Fradit és a magyar válogatott mérkőzéseit nézem. Utóbbi kettőt viszont mindig. Tegnap a tévét kapcsolgatva azonban belenéztem a Real Madrid és a Manchester City Bajnokok Ligája mérkőzés negyeddöntőjébe. Nem is a meccsről szeretnék beszélni, hanem a szünetben, az UEFA jóvoltából érkező érzékenyítő reklámról. Sok mindent láttam már életemben, de ez az agymosótréning a szokásosnál jobban a torkomon akadt.Álprobléma, ami nálunk soha nem jelenik meg – „Transzbankkártyát” dob piacra az Erste Bank
Gyakran hallhatjuk az LMBTQ-lobbi térhódítása kapcsán, ahogyan hallhattuk a illegális bevándorlás esetén is, hogy ez csak egy álprobléma, Magyarországon soha nem fog megjelenni, nem kell félnünk az érzékenyítéstől. Nos, ismét csak azt tudjuk mondani, hogy nekünk lett igazunk: annyira nem fenyegeti hazánkat a transzneműség érzékenyítése, hogy az Erste Bank már kifejezetten traszneműek számára állít ki bankkártyákat. Külön érdekesség, hogy ezt egy ránézésre kiskorú, de legalábbis nagyon fiatal személy képével reklámozzák.Ezek a legkevésbé LMBTQ-barát amerikai városok
Az Egyesült Államokban egy kutatást végeztek, hogy kiderítsék, mely települések a legbefogadóbbak az LMBTQ-mozgalom tagjaival szemben. Azonban mint minden felmérésből, egyúttal az is kiderült, hogy melyek azok a városok, amiket jobb, ha egy érzékenyebb mozgalmár elkerül, ahogy egyszersmind az is, hogy az amerikaiak 38 százaléka még mindig úgy gondolja, hogy a házassághoz kell egy férfi és egy nő.Magyar Nemzet: a szülők megtévesztésére is tízmilliók jutottak a dollármédiában elköltött milliárdokból
Politikamentesnek tűnik, de a Gyerekkel vagyunk nevű Facebook-oldal a baloldal választási kampányeszközeként működött 2022 áprilisában. A szülőket megtévesztve olyan politikai tartalmú cikkek jelentek meg az oldalon, amelyeknek nem sok köze volt a gyermekneveléshez. A dollármédia a hamis Covid-oltás- és receptoldalak mellett így próbálta a szülőket is befolyásolni - írja a Magyar Nemzet.A francia migránslázadás meggyőzte Gyurcsányékat, hogy fogadjunk be évi 70 ezer bevándorlót (Karanténvlog)
Üstökösként csapott le a francia migránslázadás Európára, elképesztő képsorok láttak napvilágot egy szinte az egész országra kiterjedő erőszakhullámról. Rablás, fosztogatás, lincselés és elszabaduló indulatok jellemezték Franciaországot az utóbbi napokban, sőt, már hetekben, ennek pedig hatása lehet akár hazánkra is, amelyet a Karantén is körbejárt. A lelőtt fiatal arab bűnöző édesanyja együtt vonulgatott mosolyogva a tüntetőkkel, mintha nem is a fia halt volna meg, az elsősorban migráns hátterű tobzódók pedig kapva kaptak az alkalmon és lángba borították a francia városokat. Volt már ehhez hasonló, azonban az állam ilyen szinten még nem vesztett csatát saját állampolgárai ellen; szinte teljesen tehetetlenné váltak, ez pedig hozott egy újdonságot az erőszakhullám közepette. Egyre több franciának lett végleg elege abból, hogy a saját országában úgy bánnak vele, mint valami rabszolgával, ezért szabadcsapatokat alakítottak, mint egy zombifilmben, amikor már csak az egyének tudják megvédeni magukat, miután az állam összeomlott. Ezek a fiatalok azt kiabálták, hogy "ez az otthonunk, Franciaország a mienk, védjük meg otthonainkat". Talán pont egy katarzis kell a franciák ébredéséhez? A Karantén azonban itt nem áll meg, hiszen miközben ez a brutális erőszakhullám elharapózott Franciaországban, és óvva int mindenkit az ellenőrizetlen és nyakló nélküli migráció pusztító hatásaitól, Gyurcsányék nyíltan kijelentették, hogy most kellene végre összeszedni magunkat és évente 70 ezer migránst befogadni. Igen, mindenki jól olvasta, ez a jelenlegi baloldal terve: legyen nálunk is migránsháború, hátha így meg lehet szerezni a hatalmat a polgárháborús helyzetben. A Karantén végül Karácsony Gergely újabb érzékenyítésével is foglalkozott, hiszen a főpolgármester az 500 milliós "mikroadományokkal" ugyan nem foglakozik, de már készül a következő Budapesti Lakógyűlésre, és próbált rendkívül lazának látszani, amikor lakosok üzeneteire válaszolt. Az eredményt láthatjátok a Karanténban! Iratkozzatok föla csatornára!Pride-havi körkép
Íme, hát ismét eljött: a Szent Büszkeség Hava. Bár a Budapest Pride felvonulás idén július 15-én lesz, a nagyvilág már most ünnepel: egész júliust Pride-hónapnak nyilvánították. Hogy pontosan kik, azt nem tudjuk, de sikerült elérni, hogy egy hónapra szivárványba öltöztetnek mindent. Az irodákat, a nagykövetségeket, az amerikai rendőrőrsöket, és persze a multicégek logóit.Német kisiskolások előtt csókolózott a férfi tánccsoport, majd egymás nyakát és lábát nyalogatták
A Bild német portálra hivatkozva a Mandiner arról ír, hogy botrányos eset történt a húsvétot követő héten egy köln-mülheimi általános iskolában, amelynek során egy táncos produkciónak nevezett előadás keretében a férfiakból álló csapat tagja csókolóztak, és egymás nyakát és lábát nyalogatták. Mindezt végig kellett nézniük az elsőtől negyedik osztályba járó kisgyermekeknek.Végre sikerült a Google-nál is jobban elkussoltatni Jeszenszkyt – Hardcore Hobbista
Ebben a Hardcore Hobbistában minden kiderül az új Amerikáról. Megtudjuk, hogyan maradhat csendben a vádlott a védőbeszédjén. És ennek örvén sikerült a sok száz adás után végre elhallgattatni Jeszyt is, elvégre senkinek nincs joga olyasmit mondani, amit mások akár álhírnek nevezhetnek. A közjáték után kiderül, hogyan is zajlott valójában a Capitolium ostroma, és miért sikeresebbek az LMBTQI-érzékenyítés nélküli filmek a meleg szuperhősösöknél. A második részben Pöltl Ákos, digitális önvédelmi szakemberrel a gyerekekre leselkedő internetes veszélyekről beszélgettünk.Ajánljuk még