Pesti Srácok

Pride-havi körkép

Pride-havi körkép

Íme, hát ismét eljött: a Szent Büszkeség Hava. Bár a Budapest Pride felvonulás idén július 15-én lesz, a nagyvilág már most ünnepel: egész júliust Pride-hónapnak nyilvánították. Hogy pontosan kik, azt nem tudjuk, de sikerült elérni, hogy egy hónapra szivárványba öltöztetnek mindent. Az irodákat, a nagykövetségeket, az amerikai rendőrőrsöket, és persze a multicégek logóit.

Utóbbit is megszoktuk már: a jóemberkedésben máskor is jeleskedő nagyvállalatok ilyenkor ezzel fejezik ki szolidaritásukat az elnyomott LMBTQAI+ (azt hiszem, most épp így kell írni) kisebbségek felé. Persze nem ott, ahol valóban el vannak nyomva (és akár a tetőről is ledobálják őket), az iszlám világban. A Közel-Keleten ugyanezeknek a cégeknek így néznek ki a logói:

Az üzlet az mégiscsak üzlet. A jóemberkedés hirtelen kevésbé lesz fontos, ha árt az eladásoknak. Vannak cégek, szervezetek, amelyek néhány nap után szép csendben vissza is cserélték az eredeti logót a közösségimédia-oldalaikon:

PestiSracok facebook image

Úgy látszik, észrevették, hogy fordul az inga, az embereknek (már Amerikában is!) kezd elegük lenni. Ezektől a cégektől azt várjuk, hogy jó termékeket, szolgáltatásokat kapjunk tőlük, nem pedig ideológiai kiképzést. Épp ideje volt, hogy belássák ők is. A Politikai Hobbista egyik friss adásában be is mutattuk, hogy mennyire sikeres a bojkott két olyan cég, a Bud Light sört (is) gyártó Anheuser-Busch és a Target nagyáruház ellen, amelyek a legdurvábban próbálták letolni az LMBTQAI+ propagandát a vásárlóik torkán. Utóbbi különösen túltolta azzal, hogy a gyerekeket célozta meg.

De ezzel még nincs vége, és látnunk kell, micsoda aljas módon megy továbbra is rá a gyerekekre a b-lobbi. Mert az, hogy felnőtt emberek mit csinálnak, hogyan és kivel élnek szexuális életet, az az ő dolguk, senkit nem érdekel. Persze ettől még az arcunkba tolják, ami roppant bosszantó, de a vörös vonalat akkor lépik át, amikor a gyerekeket hálózzák be. Íme, egy csokorra való az idei „kínálatból”:

Washington DC-ben, az Egyesült Államok fővárosában az állami könyvtárhálózat Pride-felvonulást rendez 18 éven aluli gyerekek számára.

A szórólapon a szokásos bullshit a diverzitásról és a befogadásról, arról, hogy egyre több gyerek egyre fiatalabb korban comingoutol, meg hogy az egész rendezvény nemcsak azoknak a családoknak szól, ahol már van LMBTQ-stb. gyerek, hanem minden családnak, hogy fejezzék ki a támogatásukat. Vagyis: ahol még van normális gyerek, azt gyorsan melegítsük, gendereljük, valamit csináljunk vele... A Los Angelesi Egyesített Tankerület, amely az USA-ban a második legnagyobb, 500 ezer tanulóval, útmutatást és interaktív eszközöket készített a tanároknak és a gyerekeknek, hogy minél jobbam ünepelhessék ők is a Pride-hónapot. LMBTQ-ikonokat ábrázoló kifestőkönyvet, a támogatásukat kifejező kártyákat és LMTBQ-bingótáblákat osztanak ki nekik. És persze a szervezet honlapja is rögtön a Szent Pride Hónapjáról szól.

A kaliforniai Disneylandben, a Bibbidi Bobbidi Butikban a lányoknak lehetőségük van kedvenc Disney-hercegnőjük bőrébe bújni, de legalábbis magukra ölteni a ruhájukat és a sminkjüket. Na, vajon ki kalauzolja őket ebben, ki öltözteti és sminkeli őket, a Jó Tündér jelmezében? Egy Nick nevű bajszos férfi. De nemcsak Disneylandben kapnak a gyerekek érzékenyítést, hanem a konkurens Six Flags is beállt a sorba: texasi vidámparkjukban pénteken és szombaton egész júniusban családbarát drag queen, azaz transzvesztita show-kat tartanak.

Szintén a Pride-hónap alkalmából a népszerű rajzfilmsorozat, a Peppa malac ismét kiposztolta a TikTok csatornájára azt a tavaly szeptemberi epizódot, amelyben Penny-t, a jegesmedvét a konyhában spagettivel eteti a két anyukája.

A Peppa Pig rajzfilmek 4 és 6 éves közötti gyerekeknek készülnek... De még ennél is van lejjebb. Életkorban is. A Szezám utca elsődleges célközönsége a 2–5 évesek. Amikor a szexualitásnak semmilyen formában nem szabadna a beszélgetések részének lennie. De az Ariana Debose színésznő, aki az ABC-fetisiszták (LMBTQAI+stb) közül a Q betűt testesíti meg, azaz „queer” (bármit is jelentsen ez, azonkívül, hogy furcsa) és Elmo, a sorozat egyik klasszikus sztárja közös videóban és Twitter-posztban hívják fel a gyerekek figyelmét a Pride-hónapra.

Persze mindezt szokás szerint aljas, sunyi módon, álszent dumával teszik:

Persze, ez nagyon szép, a gyerekek tényleg szeressék egymást, legyenek kedvesek mindenkihez. De ehhez miért a szexualitásról – bármilyen szexualitásról – beszélni nekik? Persze, a kérdés költői. A fenti felsorolás pedig csak néhány eset a sok közül. Nem kiragadott, elszigetelt esetek, amit ilyenkor az apologéták vagy a fejüket a homokba dugók szoktak mondani. Ezek full mainstream sztorik, egy teljesen általánosan átvett, lehengerlően promotált narratíva részeként. Mert tényleg a gyerekeket akarják. Aki ezt nem veszi észre, ártalmatlan bolondságnak tartja, azt mantrázza, hogy ez hozzánk úgysem jön be, stb., az nemcsak naiv, vagy hülye, hanem gyerekek megrontásában cinkos és bűnös.

Vezető kép: életkép egy gyermek Pride-ról. Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.