gyerekek
Tinédzsernek adta ki magát a 24 éves migráns, akit még egy család is örökbe fogadott
Egy egészen elképesztő, de leginkább ijesztő eset történt az USA-ban a napokban. A főhős egy 24 éves venezuelai illegális bevándorló, bizonyos Anthony Emmanuel Labrador Sierra, akit letartóztattak Ohio államban, miután hamis születési anyakönyvi kivonattal beiratkozott a Perrysburg High School nevű középiskolába, mert fiatalkorúnak akarta kiadni magát. Nem világos, hogy miért kellett iskolába járnia annak érdekében, hogy hazudhasson a koráról, ha már minden hamis papírja megvolt – sőt, jogosítványa is a kamu életkorral –, de talán hamarosan ez is kiderül. Mindenesetre kísértetiesen emlékeztet ez az eset Az árva című 2009-ben bemutatott amerikai horror-thrillerre, amiben a 9 éves Esthert örökbe fogadja egy amerikai család, csak éppen kiderült, hogy a kislány felnőtt, és egy elmebeteg gyilkos. Szülői érzelmek és a gyerekeik viselkedése a digitális térben – Morál Hal Melindával
Új sorozat indul Hal Melindával a PS-en. A Morál első részében a digitális térről lesz szó, ami tudjuk, hogy "nem csak játék és mese"! Bár lassan gondolhatnánk, hogy a mesterséges intelligencia nevelheti gyerekeinket, végül rádöbbenünk, hogy a kötődést és érzelmi fejlődést csak mi biztosíthatjuk számukra! A szülői és nevelői szerep fontossága nemhogy csökkenne, sokkal hangsúlyosabbá válik a digitális korban. Gyermekeink egészségéhez továbbra is nélkülözhetetlenek vagyunk, tökéletlenül, de belátással! Ha a problémákon túl valós megoldásokat szeretnétek hallani, kövessetek minket! Hal Melinda vendégei ezúttal Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet Igazgatója és Puskás Balázs, a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának Igazgatója. Nem azt tanítjuk a gyerekeinknek, hogy mi ellen kell lenni, és mit kell utálni
A szülők a gyerekeikről szeretnek beszélni. Ezért kérem a kedves olvasót, ne kövezzen meg, ha én is részben így teszek, de ígérem, nem végig, meg nem ez lesz a fókusz. Mindenesetre ezzel kezdem: mit szeret az ember tanítani a gyerekének? Hát azt, hogy valamiért éljen, hogy valamit szeressen, hogy valamiben jó legyen, nem? Legyen valami, amiben hisz, legyen valami, amiben kiváló, legyen valami, amiért harcol és él. Arról viszont nem beszélünk soha, hogy miért halna meg, mit utál, mi ellen van, vagy hogy mit/kit “lökne a Dunába”. Mert élni valamiért… lenni valamiért sokkal nagyobb dicsőség. Így ember az ember. Az életet szeretjük, és nem a pusztítást. És ez talán az első fundamentális ok, amiért nem szabad a “minden ellen harcoló”, meg a “mindenszarista” baloldalban gondolkodni. És résen is kell lenni, mert mindenki a “valamiért” látszatába bújtatja a Sátánt. Álélő adásban foglalta össze "nagy bejelentés" címen Magyar Péter azt, amivel a balosok 14 éve kampányolnak (VIDEÓ!)
Magyar Péter nem tudja mással tölteni a péntek estéjét mint azzal, hogy ilyenkor a Fideszt szidja, ráadásul egy élőnek hazudott felvételen. A Tisza Párt első embere ugyanis még mindig azon rugózik, hogy nem tudta oda adni a gyerekeknek az adományokat, ami az államtitkár szerint azért alakult így, mert nem voltak hajlandóak ajándékozási szerződést készíteni, amit a Belügyminisztérium ír elő. Ezért azt a következtetést vonta le Magyar, hogy a kormány pedofil. Ne keressék a logikát, Magyar Pétert hallgatunk, aki Orbán Viktor fizetésére, nyaralására és a mentőszolgálatra is kitért egy füst alatt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.