Nem azt tanítjuk a gyerekeinknek, hogy mi ellen kell lenni, és mit kell utálni
A szülők a gyerekeikről szeretnek beszélni. Ezért kérem a kedves olvasót, ne kövezzen meg, ha én is részben így teszek, de ígérem, nem végig, meg nem ez lesz a fókusz. Mindenesetre ezzel kezdem: mit szeret az ember tanítani a gyerekének? Hát azt, hogy valamiért éljen, hogy valamit szeressen, hogy valamiben jó legyen, nem? Legyen valami, amiben hisz, legyen valami, amiben kiváló, legyen valami, amiért harcol és él. Arról viszont nem beszélünk soha, hogy miért halna meg, mit utál, mi ellen van, vagy hogy mit/kit “lökne a Dunába”. Mert élni valamiért… lenni valamiért sokkal nagyobb dicsőség. Így ember az ember. Az életet szeretjük, és nem a pusztítást. És ez talán az első fundamentális ok, amiért nem szabad a “minden ellen harcoló”, meg a “mindenszarista” baloldalban gondolkodni. És résen is kell lenni, mert mindenki a “valamiért” látszatába bújtatja a Sátánt.
Kemény héten vagyunk túl. Lezajlott egy konferencia Münchenben, ahol a biztonságról volt szó. Ott előadta Zelenszkij elnök, hogy akkor leszünk rendben, ha sokat költünk a háborúra. Valaki ellen, természetesen. Aztán itt vannak a Soros-szervezetek, akik szerint a béke és a biztonság akkor jön el, ha nehezen átlátható, a Jóisten által teremtett természet ellen létrejött ideológiákat támogatjuk,.. nyilván valakik ellen, harcosan. Mert harcolni kell, nem jó a béke. Magyar Péter pedig az évértékelőjén elmondta, hogy kik ellen van, kiket börtönözne be, miért rossz a kormány. Azt nem mondta el, hogy hogyan tovább, hogyan lenne jó, hogy mi az élet.
Ellen, ellen, ellen….
Nyilvánvaló. hogy Magyar Péterék azért nem nyernek majd, ami miatt a kommunizmus sem tudott nyerni soha: nem ismerik az emberi lelket, ami arra kíváncsi, hogy miért/mi célból, nem pedig hogy mi ellen. Mert az emberi élet legmélyebb értelme nem abban rejlik, hogy mit utasítunk el, hanem abban, hogy mit építünk fel. Ha valami ellen élünk, az harc, ami felemészt, ha viszont valamiért élünk, az út, amely felemel.
És ezzel valószínűleg így van minden tisztességes magyar ember. És ha ezt megértjük, akkor tudjuk, miért néznek ki a tiszások úgy, ahogy.
Na de visszatérve az eredeti témára… itt van például a család, ami az első közösség, ahol megtanuljuk, hogy az élet valakiről szól, nem pedig valaki/valami ellen: egy gyermek nem azért érkezik a világba, hogy valami ellen létezzen, hanem hogy valamit hozzátegyen ahhoz. A világhoz. Hozzánk. És hogy ő élhessen…. csupa csodálatos érzés, nem gondolom, hogy a balosok értik.
Aztán meg itt van a nemzet, ami csak akkor tud fennmaradni, ha nem valami ellen, hanem valamiért állunk ki. Ha a cél pusztán az ellenség keresése, akkor az energia rombolásba fordul, és nem marad idő az építkezésre. Ja, meg van egy emberiség nevű dolog, ami nem azáltal teremtett nagy műveket, hogy félt attól, ami ellenkezett vele, hanem mert hitt abban, amit létre akart hozni. Például ha Szent István királyunk csupán azért uralkodott volna, hogy legyőzze belső és külső ellenfeleit, akkor talán rövid távon megszilárdította volna hatalmát, de nem hozott volna létre egy erős és maradandó államot. Bár ha történész lenne ez talán gyermekded példának tűnne…
Szóval nagyjából ennyi, de mivel minden ilyen véleménycikkben kell idézet, hát legyen itt is…fú, amúgy sokat agyaltam, hogy mi legyen, de végül Vörösmarty Mihály: A vén cigány lett az, ami:
Gondolj merészet és nagyot,
És tedd rá éltedet:
Nincs veszve bármi sors alatt,
Ki el nem csüggedett.
Hadd ismételjem magam: érdemes elgondolkodni azon, hogy valamiért vagy valami ellen határozzuk-e meg magunkat. És érdemes észben tartani a döntéskor, hogy volt az az embertípus, akik az Andrássy 60-ban tépték le az emberek körmét, és azt gondolták, hogy ezt valamiért teszik. Ők biztosan félreértették Illyés Gyula szavait az “Egy mondat a zsarnokságról” című versében.
“Hol a szabadság magát megválthatja,
És nevében is a jövendőt szolgálja.”
De ez a gondolat nekik soha nem számított. A marxizmus-leninizmus egyik alapgondolata az osztályharc volt: az új, kommunista társadalom létrehozása érdekében el kellett pusztítani a régi rend „ellenségeit”. Vagyis semmi nem volt az épülés érdekében, mindent a pusztításra tettek fel. Ahogy ma is azok, akiknek az egyetlen üzenetük, hogy valaki ellen határozzák meg magukat.
És korábban említettem, hogy a szülő szeret a gyerekéről beszélni… Szóval egyéves a kisfiam. Próbáljuk épp neki tanítani, hogy mit mond a szamár, meg milyen hangot ad ki a ló. Meg azt, hogy miért szép egy egyszerű fa, és miért dorombol a macska. De az nem jutott még eszünkbe, hogy arról beszéljünk neki, hogy miért szar az élet. Meg arról sem, hogy mi ellen kell meghatároznia magát. Mert ez nem lenne az emberi lélek természetes közege. És ha így élne, akkor nem lenne boldog. Márpedig azt akarjuk, hogy a legyen. És mellette tisztességes.
És épp ezért, senki nem tanít ilyet a gyerekének.
