Pesti Srácok

Porosenko elismerte vereségét

Porosenko elismerte vereségét

Petro Porosenko elnök elismerte az exit poll eredmények ismertetése után, hogy vereséget szenvedett az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Volodimir Zelenszkij humorista elnökjelölttel szemben, utóbbi pedig szinte mindenkinek köszönetet mondott a sikerért, hosszan sorolva mindazokat, akiknek hálás.

A nemzeti felmérés előzetes eredménye szerint a humorista elnökjelölt a szavazatok 73,2 százalékát szerezte meg, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfőt a választók 25,3 százaléka támogatta.

Porosenko újságírók előtt azt ígérte, hogy már most telefonál Zelenszkijnek, és gratulál neki a győzelméhez. Szavai szerint azt teszi, amit civilizált országokban szokás, mert "egyesülni és védeni" kell az országot. "Már a jövő hónapban elhagyom az államfői posztot, így döntött az ukránok többsége, és én ezt a döntést elfogadom" - jelentette ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy a politikai életből nem szándékozik távozni.

Ezután visszaemlékezett arra, hogy 2014-ben milyen nehéz helyzetben vállalta az államfőséget, és megjegyezte, hogy akkor nem volt annyi jelentkező az elnöki posztra, mint most. Hozzátette, hogy számított arra, hogy kemény küzdelem lesz, amikor újraindult az elnöki tisztért. Porosenko közölte, hogy jómaga és csapata kész segítséget nyújtani Zelenszkijnek, mint új államfőnek az átmeneti időszakban.

PestiSracok facebook image

Zelenszkij a Facebookon élő videókapcsolással a stábjából köszönetet mondott elsősorban édesanyjának, feleségének, gyerekeinek és minden családtagjának, majd csapatának, stábjának, minden egyes szakértőnek, jogásznak, önkéntesnek, megfigyelőnek és callcenteresnek. Külön kifejezte háláját "Okszanának és Ljubának, akik a fentebb felsoroltak után takarítottak".

Kiemelten megköszönte a támogatást Kvartal-95 elnevezésű humorcsapata tagjainak. "Köszönöm a rendfenntartóknak a becsülettel végzett munkájukat, az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU), hogy jó állapotban megőriztek, köszönöm minden katonának és önkéntesnek, hogy védik Ukrajnát. Köszönet az újságíróknak, minden ukránnak, aki engem támogatott, és azoknak, akik másként választottak. Köszönet minden ukránnak, bárhol is legyenek most. Ígérem, hogy sohasem hagyok cserben senkit sem" - jelentette ki, majd a többi volt szovjet állam lakóihoz fordult:

- tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sztepan Franko

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.