Pesti Srácok

Rétvári: A világ szegényein nem a migrációval lehet segíteni

Rétvári: A világ szegényein nem a migrációval lehet segíteni

A világ szegényein helyben kell segíteni, erre az Európába telepítés, a migráció nem megoldás - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Váci Polgári Estek csütörtöki rendezvénye előtt tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence (KDNP), a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy Magyarország a bevándorlás ügyében egyértelműen megfogalmazta álláspontját: megvédi az ország határait, és ellenzi azt a fajta szervezett betelepítést, amit Brüsszelből próbálnak ránk erőltetni.

- mutatott rá a politikus. Rétvári Bence elmondta: ha közülük évente egymillió embert Európába és ugyanennyit az Amerikai Egyesült Államokba telepítenek, az nem oldja meg a problémát, de a fogadó országoknak közbiztonsági kockázatot és olyan gazdasági tehertételt jelent, ami veszélyezteti képességüket a további segítségnyújtásra.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki az államtitkár.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár felidézte, hogy 2016-ban a nyugati országok közül elsőként Magyarország indított programot az üldözött keresztények megsegítésére. Közölte: a Hungary Helps nevű kezdeményezés keretében a Közel-Keleten "több országban és a szubszaharai térségben járulunk hozzá", hogy a vallásuk miatt üldözött közösségek megmaradjanak. Elmondta, hogy a Srí Lankán a keresztény közösségeket ért iszlamista támadás áldozatainak a magyar kormány húszmillió forintos gyorssegélyt ajánlott fel. Az adományt a gyerekáldozatoknak és az árvaságra jutott gyerekeknek továbbítják a helyi egyházi vezetők, illetve a keresztény közösségek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.