Pesti Srácok

Rövidzárlat okozhatta a Notre-Dame kigyulladását

null

A francia bűnügyi rendőrség egyik vezetőjének véleménye szerint feltehetően rövidzárlat okozta a párizsi Notre-Dame székesegyházban hétfőn este keletkezett tüzet. A rendőri vezető, aki nevének elhallgatását kérte, az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a nyomozókat biztonsági okokból még mindig nem engedték be a székesegyházba.

A Notre-Dame rektora, Patrick Chavet püspök azt javasolta, hogy építsenek egy kisebb, ideiglenes templomot a székesegyház előtti téren, hogy a hívők ott imádkozhassanak, amíg a XII. századi épületet restaurálják. A párizsi városháza jóváhagyását adta csütörtökön az elképzeléshez, feltéve, hogy a műszaki feltételek ezt lehetővé teszik. A tér alatt az ókorból származó romokat őrző altemplom húzódik, valamint földalatti parkoló is működik alatta. Emmanuel Macron elnök kedden megígérte, hogy a székesegyházat öt éven belül, 2024-re felépítik. Párizs lesz a házigazdája a 2024. évi nyári olimpiai játékoknak.

A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, hétfőn, a kora esti órákban csaptak fel a lángok; leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Île de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, és milliók keresik fel évente.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.