Pesti Srácok

Szijjártó: Az ENSZ bátorítja a terrorizmust és ösztönzi a migrációt

Szijjártó: Az ENSZ bátorítja a terrorizmust és ösztönzi a migrációt

Brüsszel mellett az ENSZ is ösztönzi a migrációt, és az ENSZ most már a terrorizmust is bátorítja, hiszen felcsapott terroristák védőügyvédjének is, amivel nagyon veszélyes politikát folytat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban azon a sajtótájékoztatón, amelyet a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) és Törökország külügyminisztereinek találkozója után tartottak kedden.

A magyar diplomácia vezetője erről azzal összefüggésben beszélt, hogy az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa eljárás alá akarja vonni Magyarországot, amiért a bíróságok terrorista tevékenység miatt elítélték azt az Ahmed H.-t, aki 2015-ben támadást vezényelt le a magyar határt védő magyar rendőrök ellen. Szijjártó Péter rámutatott: a világszervezetnek fel kellene lépnie a terrorizmus és a terroristák ellen, ehelyett ennek ellenkezőjét teszi, mivel - az ilyen lépésekkel - éppen a terroristákat bátorítja.

- hangsúlyozta Szijjártó Péter. Szerinte az ENSZ a világ két legveszélyesebb folyamatát, a migrációt és a terrorizmust bátorítja, ami azért is rendkívül veszélyes, mert a két jelenség egymást erősíti. Szijjártó Péter a Srí Lanka-i merényletekre és az Iszlám Állam halottnak vélt vezetőjének videoüzenetére utalva rámutatott: a terror ismét nagyobb veszélyt jelent, ezért minden eddiginél fontosabb a terrorizmus és a migráció elleni harc, amelyben nem lehet számítani az ENSZ-re, hiszen az ENSZ terroristák emberi jogaiért aggódik.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá a tárcavezető. Szijjártó Péter a Törökország európai uniós csatlakozásával kapcsolatban feltett újságírói kérdésre elmondta, hogy nem szabadna álszentnek lenni; helytelen, hogy egyes nagy országok az EU-ban erről a kérdésről mást mondanak egymás közt, és mást a nyilvánosság előtt. Kijelentette: stratégiai partnerséget kell kiépíteni Törökországgal, és nem szabad ilyen tisztességtelen játékot folytatni vele.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter, a találkozó házigazdája a Közel-Keletet nevezte meg a tárgyalások vezető témájának. Ezen belül - mint mondta - Szíria, Irán, a terrorizmus és a migráció, valamint az izraeli-palesztin helyzet is terítékre került. A szlovák vezető diplomata olyan fontos, a régióban biztonsági szempontból lényeges szerepet játszó partnernek nevezte Törökországot, amelynek hálásak, amiért betartja a migránsokról az EU-val kötött egyezményt. Hozzátette: jelenleg Törökország uniós csatlakozása politikai okokból blokkolva van, de Szlovákia szerint nem kellene leállítani a csatlakozásáról folytatott tárgyalásokat.

Tomás Petríček cseh külügyminiszter Törökország viszonylatában az energetikai együttműködés fontosságáról tett említést, a Törökország uniós csatlakozásával kapcsolatban feltett kérdésre pedig azt mondta: a csatlakozás feltételeit teljesíteni kell.

Marcin Przydacz lengyel helyettes külügyi államtitkár úgy vélekedett: a Közel-Keletről és a Fekete-tengert érintő kérdésekről nem lehet Törökország nélkül beszélni. Ankara uniós csatlakozásáról úgy vélekedett: a Brexit után meg kellene mutatni, hogy az EU-ba be is lehet lépni, nemcsak kilépni.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter rámutatott: Törökország már több, mint hatvan éve be akar lépni az EU-ba, és soha nem mondott mást, mint hogy teljesíteni igyekszik az elvárásokat. Hozzátette: tisztában vannak vele, hogy a csatlakozás folyamatát politikai akadályok blokkolják.

- tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andre Pain

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.