Pesti Srácok

Tárgyalásaik felújításáról egyezett meg Szerbia és Koszovó a berlini Nyugat-Balkán konferencián

Tárgyalásaik felújításáról egyezett meg Szerbia és Koszovó a berlini Nyugat-Balkán konferencián

Szerbia és Koszovó megállapodott, hogy folytatják a viszonyuk rendezését célzó tárgyalásokat - jelentette be a német kormány hétfőn éjjel, a nyugat-balkáni országok Berlinben megtartott német-francia szervezésű csúcstalálkozója után.

Az éjjel kiadott kormánynyilatkozat szerint a felek megállapodtak, hogy további erőfeszítéseket tesznek eddigi megállapodásaik megvalósítása érdekében. Belgrád és Pristina ígéretet tett arra is, hogy konstruktív szerepet vállalnak az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini közvetítésével folytatódó tárgyalásokban, amelyek tavaly megfeneklettek. A német és a francia kormány még februárban döntött arról, hogy csúcstalálkozót szervez a Szerbia és egykori tartománya között kiéleződött konfliktus rendezésére.

Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói elnök - akik Angela Merkel német kancellár, valamint Emmanuel Macron francia elnök meghívására vettek részt a berlini konferencián - hétfőn este elfogadták, hogy július 1-2-án Párizsban újabb találkozót tartsanak, továbbra is francia-német védnökséggel - mondta el a konferencia több résztvevője. A két vezető mindazonáltal nem tágított eddigi álláspontjától. Vucic Berlinben a sajtó képviselői előtt megerősítette, hogy a szerb árukra kirótt vámok eltörlését minden párbeszéd előfeltételének tekinti, koszovói kollégája, Thaci pedig azt szorgalmazta, hogy a májusi európai parlamenti választásokat követően az EU szüntesse meg a koszovóiak vízumkötelezettségét, s hogy a Szerbiával kötendő megállapodás nyissa meg az utat Koszovó ENSZ-, EU- és NATO-tagsága előtt.

Az elmúlt hónapokban ismét fokozódott a feszültség a felek között, miután Pristina tavaly novemberben 100 százalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra, ezzel válaszolva arra, hogy Szerbia sikeres lobbizása következtében nem vették fel Koszovót az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Pristina és Belgrád között uniós közvetítéssel kezdődött párbeszéd a kapcsolat rendezéséről 2013-ban, jelentős előrelépés azonban nem történt. A kapcsolat rendezését az EU a két ország európai integrációjának feltételeként kezeli.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kiszabadult Budaházy György és öt harcostársa a börtönből – Nézze meg a PestiSrácok.hu közvetítését! (videó)

Exkluzív 2023 április 28.
Döntött Novák Katalin köztársasági elnök a Hunnia-ügy jogerősen elítélt terheltjeinek kegyelmi kérvényéről. A végrehajtási kegyelmi határozatot már az igazságügyi miniszter is ellenjegyezte. A PestiSrácok.hu előre megírta: információink szerint már csütörtök este kinyílnak a börtönkapuk, és a másodfokú ítélet kihirdetését követően büntetése letöltésére bv-intézetbe szállított Budaházy György és öt társa kiszabadul. A PestiSrácok.hu elérte Budaházy Györgyöt telefonon. Azt mondta, hálásan köszöni az államfőnek, a miniszter asszonynak és mindazoknak, akik kiálltak mellette, bármit is tettek ügyükben az igazságtétel érdekében, kiálltak, aláírták a petíciót, vagy támogatták a családokat – enélkül nem sikerült volna. "Remélem, lesz alkalmam a haza szolgálatában meghálálni ezt a kegyelmet" – fogalmazott a gyurcsányi éra nemzeti ellenállásának vezetője, aki közel 15 éve tartó meghurcoltatás után szabadult ma, miközben a másik oldalt, a gyurcsányi hatalom képviselőit, a brutális rendőrterror kiagyalóit és kivitelezőit semmiféle érdemi retorzió nem érte. A PestiSrácok.hu stábja a váci börtön bejárata előtt várta a szabadulókat – nézze vissza Gulyás Áron kollégánk élő bejelentkezését Budaházy György és Nagy Zoltán első szabad perceiről, akikkel villáminterjút is készítettünk! (A másik három, terrorváddal elítélt, másfél évtizeden át meghurcolt társuk más börtönökből szabadult.)

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.