Pesti Srácok

Testvére után Szilvásy Istvánt, a Honvédkórház korrupcióval vádolt volt vezetőjét is felmentette a bíróság

null

Felmentő ítéletet hozott a bíróság pénteken abban a megismételt büntetőügyben, amelyben Szilvásy Istvánt, az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) egykori vezetőjét és két vádlott-társát hűtlen kezeléssel vádolta az ügyészség. A határozat nem jogerős. Úgy látszik, a Szilvásy család tagjain nem találnak fogást a magyar bíróságok: csaknem egy éve Szilvásy Györgyöt – Gyurcsány Ferenc titokminiszterét – és társait mentette fel az elhíresült kémperben a Kúria; az akkori döntést annak a Mészár Rózának a bírói tanácsa hozta meg, aki korábban az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt 2010-ben; pikáns körülmény, hogy a bírónő indulását akkor a később titokzatos külföldi bankszámláiról elhíresült Simon Gábor jelentette be.

A Fővárosi Törvényszék pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azzal vádolta az elsőrendű vádlottat, hogy az ÁEK vezetőjeként 2007-2008-ban indokolatlanul szerződött egy céggel, amelynek feladata bér- és gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos tanácsadás lett volna, valamint indokolatlanul kötött szerződést egy főorvossal, mivel az intézmény dolgozói is elvégezhették volna az általa ellátandó feladatokat. Az ÁEK így öt és félmillió forintot fizetett ki a háttérjogszabályokkal ellentétes, fiktív szerződések alapján. A bíróság emlékeztetett: az ügyben korábban már született bűnösséget megállapító elsőfokú ítélet, amelyet a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 októberében hatályon kívül helyezett. A megismételt eljárásban a bíróság újra lefolytatta a bizonyítási eljárást, és arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottak nem követtek el bűncselekményt.

A második perben már kiderült, hogy nincs itt semmi látnivaló

Az okirati bizonyítékok és tanúvallomások alapján megállapították, hogy az ÁEK-nek nem volt olyan szervezeti egysége, amely el tudta volna látni azokat a feladatokat, amelyekkel az elsőrendű vádlott megbízta a másodrendű vádlott által képviselt céget, illetve amelyek elvégzésére közalkalmazotti jogviszonyt létesített a harmadrendű vádlottal. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható volt az is, hogy a másodrendű vádlott által képviselt cég és a harmadrendű vádlott teljesítette megbízását, így jogszerűen fizették ki őket. A vállalkozással kötött megbízási szerződésre vonatkozó vádpontról a bíróság megjegyezte azt is, hogy az elsőrendű vádlott nem volt az ÁEK vagyonkezelője – mivel ezt a hatáskört egy kabinetfőnöki döntés értelmében a gazdasági igazgató gyakorolta –, így nem követhette el a hűtlen kezelés bűntettét, munkáltatóként azonban jogszerűen létesíthetett közszolgálati jogviszonyt. Tekintettel arra, hogy az elsőrendű vádlott nem valósított meg bűncselekményt, az ügyben a bűnsegédeiként szereplő másod- és harmadrendű vádlottat is felmentette a bíróság. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozatra.

PestiSracok facebook image

Nem találnak fogást a Szilvásy család tagjain a hazai bíróságok

Mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt, tavaly a Kúria bűncselekmény hiányában felmentette az elhíresült kémperben Szilvásy István testvérét, Szilvásy Györgyöt – Gyurcsány Ferenc titokminiszterét – és társait, akik a vádirat szerint tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy bizalmas magyar titkosszolgálati adatok az oroszokhoz kerültek. A botrányos döntést annak a Mészár Rózának a bírói tanácsa hozta meg, aki korábban az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt 2010-ben; pikáns körülmény, hogy a bírónő indulását akkor a később titokzatos külföldi bankszámláiról elhíresült Simon Gábor jelentette be. Mészár Róza mentette fel korábban a Kúrián a korábbi újbudai polgármestert, a későbbi MSZP-elnököt, Molnár Gyulát, és az SZDSZ-es Lakos Imre alpolgármestert a hivatali visszaélés bűntette alól, holott Molnár másodfokon letöltendő börtönbüntetést kapott. A kémper botrányos lezárása után az ügyészség közölte: továbbra is kitartanak álláspontjuk mellett, hogy Gyurcsányék kiszolgáltatták hazánkat az orosz titkosszolgálatoknak. A történtek hatására az ügy titkosítását április elején feloldották.

Forrás: MTI/PS; Fotó: Youtube

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.