Pesti Srácok

A dán EU-biztos a 444-nek: "higgy Istenben, de óvakodj a templomtól!"

A dán EU-biztos a 444-nek: "higgy Istenben, de óvakodj a templomtól!"

A Soros-pénzből fenntartott 444.hu-nak adott interjút Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa. Az interjúból az is kiderült, hogy az egyik legbefolyásosabbnak mondott brüsszeli bürokrata miért pont annak a Momentumnak a szekerét tolja, amely még a parlamentbe jutáshoz szükséges minimumot sem tudta megszerezni tavaly. A dán politikus arról is beszélt, hogy pártja, az ALDE elutasítja a csúcsjelöltséget.

A Momentumnak kampányolt Budapesten Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa, dán politikus, aki a világ legnagyobb cégei ellen indított eljárásokat, és akiről azt írták tavaly az európai lapok, hogy Macron francia elnök őt akarná a bizottság következő elnökeként látni. Az elemzők többsége viszont mostanra már úgy vélekedik, hogy mégsem ő lesz az európai liberálisok fő jelöltje. A 444.hu emlékeztet arra, hogy az ALDE a többi EU-s párttal ellentétben nem választott egy jelöltet, hanem hét politikusát nevezte meg, akiknek fontos pozíciókat szánnak. Ezek egyike Vestager, de köztük van a Momentum listavezetője, Cseh Katalin is. Vestager elmondta, hogy azért vett részt a Momentum majálisán, mert szerinte a párt fontos munkát végez, méghozzá "egy olyan politikai környezetben, ami tele van negatív üzenetekkel, ők viszont pozitív, konstruktív dolgokat mondanak a választóknak".

Kifejtette azt is, hogy véleménye szerint nem alkalmaznak kettős mércét a magyarokkal az unióban.

PestiSracok facebook image

Az uniós biztos arról is beszélt, hogy ő maga kritikus szemmel nézi a világot, azt is, ami Dániában történik. Úgy fogalmazott: a dán döntéseknek ki állniuk a törvényesség próbáját a független bíróságok előtt, és a dán társadalom képes mérlegelni a vitás ügyekben, mert a dán sajtó nagyon keményen tudja kritizálni a kormányt. A Soros-blogként emlegetett 444.hu rákérdezett arra is, hogy Vestager szerint összefér-e a liberális politika a kereszténységgel, amire a politikus úgy felelt:

Az uniós biztossal készített interjút teljes terjedelmében ide kattintva tudja elolvasni.

Forrás: PS/444.hu; Fotó: Vox/EP

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.