Pesti Srácok

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint Brüsszel az illegális bevándorlók törvényes kitoloncolását akadályozza

null

Megdöbbentőnek nevezte a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hogy miközben egyes brüsszeli és más politikusok kétszínűen a kitoloncolás fontosságáról prédikálnak, azonnal megpróbálják megakadályozni az illegális bevándorlók törvényes kitoloncolását, hogy ezzel is még több bevándorlót tartsanak Európában.

Hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ hangsúlyozta: a magyar hatóságok az irányadó uniós és magyar törvényeknek megfelelően jártak el az illegális bevándorlók kitoloncolásakor, amelyet ismét egy Soros-szervezet próbál most Brüsszelen keresztül is megakadályozni. A részletezésben kifejtették, hogy Magyarország a Frontex légi műveletében május 8-án tizenhét afgán illegális bevándorló Afganisztánba történő törvényes kitoloncolását szervezte meg, tizenhat ember esetében azért, mert a menedékkérelmükben érdemben eljáró hatóság – a kitoloncolásukat is magában foglaló – döntését a bíróság jogerősen elutasította, egy embert pedig embercsempészés elkövetése miatt jogerős ítélettel utasítottak ki Magyarországról. Az illegális bevándorlók közül tizenegyen írásban nyilatkoztak arról, hogy Szerbia irányába önként elhagyja Magyarország területét, amely hatósági közreműködés nélkül megtörtént.

A jogerős kiutaztatás végrehajtásának megakadályozása érdekében egy külföldről finanszírozott civil szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A Bíróság egy öt tagú család esetében rendelkezett a kitoloncolás átmeneti felfüggesztéséről, a Bíróság döntésének Magyarország eleget tett – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében. Az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn aggodalmát fejezte ki azon jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint a magyar hatóságok nemrég nemzetközi és uniós jogot sértő módon toloncoltak ki afgán menedékkérőket az országból Szerbiába. Natasha Bertaud a brüsszeli testület napi sajtóértekezletén arról számolt be, hogy tudnak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának múlt heti közleményéről, és az ügy tisztázását kérték a magyar hatóságoktól, majd hozzátette: komolyan veszik a migránsokkal és menekültekkel szembeni rossz bánásmódról szóló állításokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.