Pesti Srácok

A német külügyminiszter szerint a magyar kormány úgy véli, csak jogai vannak, kötelezettségei nincsenek

A német külügyminiszter szerint a magyar kormány úgy véli, csak jogai vannak, kötelezettségei nincsenek

A magyar kormány úgy véli, hogy az európai uniós tagsághoz csak jogok kapcsolódnak, kötelezettségek pedig nincsenek – jelentette ki a német külügyminiszter csütörtökön Berlinben. Heiko Maas a Westdeutscher Rundfunk regionális közszolgálati médiatársaság Europa Forum című rendezvényén elmondott beszédében kiemelte, hogy az Európai Uniót három alapérték, a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság tartja össze, és ezen értékek tiszteletétől függ a közösség nemzetközi hitelessége. A német diplomácia vezetője a jogállamiság EU-s alapértékének betartásához kötné a támogatások szétosztását. Heiko Maas szerint nem a hozzá hasonlók, hanem a nemzeti alapon gondolkodó kormányok tették tönkre Európát, amelyeket ő nacionalistáknak és populistáknak nevezett. A miniszter örömködött egy jót a volt osztrák alkancellár bukásán, miközben gondosan hallgatott arról, hogy Heinz-Christian Strache kilövését valószínűleg a német kormány készítette elő és bonyolította le. Ha Magyarország nem teljesítené a kötelezettségeit – azaz nem védené a határát –, akkor ma Németországban sok millióval több illegális bevándorló lenne – reagált Maas vádjaira Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Heiko Maas szerint az EU-ból profitáló tagállamoknak tudniuk kell, hogy nemcsak jogok, hanem kötelezettségek is vannak, ezért helyes, hogy Brüsszel nagyon hangsúlyosan felhívja erre az olyan kormányok figyelmét, mint Orbán Viktoré Magyarországon. A német diplomácia vezetője a beszéd után tartott pódiumbeszélgetésen arról is szólt: nagyon nyilvánvaló, hogy a magyar kormány azok közé tartozik, amelyek úgy vélik, csak jogaik vannak, és kötelezettségeik nincsenek, ezért a jövőben talán azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy nem kellene-e a jogállamiság EU-s alapértékének betartásához kötni a támogatási alapok forrásainak szétosztását. Heiko Maas szerint Európát nem a hozzá hasonlók, hanem a nemzeti alapon gondolkodó kormányok tették tönkre, amelyeket ő nacionalistának és populistának nevezett.

A Német Szociáldemokrata Párt politikusa az EP-választással kapcsolatban kiemelte: fel kell lépni mindazokkal szemben, akik káoszt, megosztottságot, félelmet keltenek és tönkre akarják tenni Európát. A nacionalisták és populisták útja elkerülhetetlenül káoszba vezet. Ezekre az erőkre a megalománia, az értékvesztés és a demokrácia megvetése jellemző, amire különösen megdöbbentő példa az osztrák jobboldali populisták önfelszámolása – utalt Heiko Maas az Osztrák Szabadságpárt volt elnökéről, Heinz-Christian Strache volt alkancellárról a napokban megjelent videofelvételre. A külügyminiszter gondosan hallgatott arról, hogy Strache kilövését valószínűleg a német kormány készítette elő és bonyolította le. Maas szerint a németek nyolcvan százaléka Európa-párti gondolkodású, és az EP-választáson nem szabad elkövetniük azt a hibát, mint amelyet sok brit elkövetett, amikor nem vett részt a Brexit-népszavazáson. Mint Heiko Maas mondta: mi vagyunk a többség, csak néha túlságosan csendesek vagyunk, a vasárnapi EP-választáson viszont legyünk hangosabbak, vagyis szavazzunk egy erős, szuverén és szociális Európára.

Ha Magyarország nem teljesítené a kötelezettségeit – azaz nem védené a határát –, akkor ma Németországban sok millióval több illegális bevándorló lenne – közölte Szijjártó Péter csütörtökön az MTI-vel; a külgazdasági és külügyminiszter ezzel Heiko Maas fenti kijelentéseire reagált.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/PS; Fotó: sueddeutsche.de

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.