Pesti Srácok

Azbej Tristan: Magyarország reményt ad az újrakezdésre az iraki keresztényeknek is

Azbej Tristan: Magyarország reményt ad az újrakezdésre az iraki keresztényeknek is

A magyar kormány Hungary Helps programjából nyújtott támogatás reményt ad az iraki asszír keresztényeknek az újrakezdésre - mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára szerdán telefonon nyilatkozva az iraki Kurdisztánban tett látogatásáról, amely során egyebek közt a program segítségével felépült, az asszír keleti egyházhoz tartozó Szent György-templom átadásán vett részt.

A templom felszentelésén az államtitkár tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét, amelyben hitet tesz a keresztény közösségek, a keresztény kultúra védelme mellett. Az eseményen több más asszír keresztény egyházi vezető mellett megjelent az asszír keleti egyházfő, III. György pátriárka is. Azbej Tristan a világ minden tájáról összegyűlt asszír keresztény vallási méltóságokkal kapcsolatban úgy vélte: megjelenésük egyben a visszatérés üzenetét is közvetíti az elűzött hívek felé. A szerdán átadott templommal kapcsolatban hozzáfűzte, hogy az építési költségek nem érték el a félmillió eurót. Az államtitkár rámutatott arra, hogy az üldöztetések miatt mára az iraki alapítású felekezet nagyobb része külföldön él. Hozzátette azonban, hogy a felekezet tagjai szeretnének hazatérni, és a Hungary Helps program, amely felelősnek érzi magát a világ legüldözöttebb vallási csoportjának, a keresztényeknek a támogatásáért, ebben kíván nekik segíteni. Kitért arra is, hogy mindez összhangban van a magyar kormány migrációs politikájával, amely azt vallja: mindenkinek lehetővé kell tenni azt, hogy migráció helyett a szülőföldjén tudjon megmaradni. Hangsúlyozta, hogy az itt élő keresztények nemcsak a terroristák pusztítását szenvedték el, hanem a világ közömbösségét is: úgy érzik, cserbenhagyták őket, és különösen hálásak Magyarországnak és a magyar népnek a segítségért, amelyet reménykeltőnek neveztek.

Az államtitkár a nap folyamán meglátogatja a Szűz Máriáról elnevezett erbíli iskolát is, amely az iraki káld katolikus egyháznak nyújtott állami segélyből és a magyar katolikus püspöki kar adományaiból épült. Az iskola diákjai - keresztények és nem keresztények egyaránt - nagyrészt Moszulból és a Ninivei-fennsíkról érkezett belső menekültek. A tanintézménnyel kapcsolatban elmondta: Magyarország ezzel is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a gyermekes családok a térségben maradjanak, és azok, akik korábban elmenekültek, visszatérhessenek ide. Látogatása során az államtitkár találkozik az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) vezető képviselőivel is, akikkel közös iraki programok kezdéséről fog tárgyalni.

A Hungary Helps és a USAID decemberben állapodott meg az iraki üldözött vallási csoportok megsegítéséről. Elkötelezettségüket hétfői találkozójuk során Donald Trump amerikai elnök is méltatta Orbán Viktornak, továbbá elismeréssel szólt Magyarországnak az üldözött keresztények megsegítése érdekében tett erőfeszítéseiről is.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.