Pesti Srácok

Cenzúrázási szándékkal vádolják a CDU elnökét, Annegret Kramp-Karrenbauert

Cenzúrázási szándékkal vádolják a CDU elnökét, Annegret Kramp-Karrenbauert

A véleményszabadság korlátozásának szándékát vetik a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének szemére német politikusok, újságírók és civilek egy videoblogger (vlogger) A CDU pusztítása című munkája körül kialakult vitában. Annegret Kramp-Karrenbauer vélt törekvése ellen petíció is indult. A pártelnök keddi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy bírálói tévednek, és a vita valójában arról szól, hogy miként alakítja át a közösségi média a kommunikációt és a politikai kultúrát.

A CDU mindig is a véleményalkotás szabadságának és a vélemények sokszínűségének védelmezője marad – hangsúlyozta az ügyben Annegret Kramp-Karrenbauer. A közéleti viták és a véleményformálás módjáért, stílusáért mindenki felelős, aki megszólal a nyilvánosságban, főleg a fokozottan feszült időszakokban, például választási kampány idején – tette hozzá a pártelnök. Az ügy előzménye, hogy a YouTube videómegosztó portál egyik legnépszerűbb német vloggere, Rezo, aki korábbi munkáiban nem foglalkozott politikával, az EP-választás előtt nyolc nappal jelentkezett egy ötvenperces alkotással, amelyben a CDU tevékenységét elemezte, és arra a megállapításra jutott, hogy nem szabad erre a pártra szavazni. A választásig csaknem tízmilliós nézettséget elérő videóra a CDU előbb egy videóval készült válaszolni, majd elvetették az ötletet, és végül csak meghívták az alkotót egy beszélgetésre, állításait pedig mozgóképek helyett írásban igyekeztek cáfolni, amit a német sajtóban széles körben félresikerült válságkezelésként értékeltek.

Rezo a vasárnapi voksolás előtt két nappal újabb munkával jelentkezett: egy videós állásfoglalásban több, mint kilencven vloggerrel együtt arra biztatta a nézőket, hogy a klímaváltozás és a természeti környezet visszafordíthatatlan pusztítása miatt ne szavazzanak a CDU-ra, a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unióra (CSU), a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Pártra és az éghajlatváltozásra vonatkozó tudományos konszenzust tagadó – a CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló – Alternatíva Németországnak (AfD) pártra. Elemzők szerint ezek a YouTube-videók is hozzájárultak ahhoz, hogy a CDU története leggyengébb eredményét érte el a választáson, és részben az úgynevezett Rezo-hatás következménye, hogy alig tíz százalékos a párt támogatottsága a legfiatalabb szavazók körében.

Annegret Kramp-Karrenbauer a választás tanulságait értékelő hétfői tájékoztatóján kiemelte, hogy a CDU nem kezelte jól a helyzetet, ami azonban nem változtat azon, hogy kampány és hangulatkeltés zajlik a párt ellen. A CDU elnöke hozzátette: bizonyára a sajtó tevékenységének szabályairól szóló heves vitához vezetne, ha a YouTube-vloggerek mintájára hetven német lap szerkesztősége egy választás előtt két nappal közös állásfoglalásban eltanácsolná az olvasókat a CDU támogatásáról. Ezért meg kell vizsgálni, hogy milyen szabályok érvényesülnek a sajtó analóg világában, és milyen szabályozásra lenne szükség a digitális világban. Karrenbauer később pontosította szavait: mint mondta, csak a választási kampányokra vonatkozó szabályokról kellene elgondolkodni. Felvetése azonban így is bírálatok újabb özönét indította el, két újabb YouTube-vlogger pedig online petíciót indított Kramp-Karrenbauer asszony, ne cenzúrázzák a véleményszabadságunkat! címmel. A kezdeményezők felhívásukban úgy vélték, hogy a pártelnök hétfői állításai a véleményszabadság elleni támadást jelentenek, és azt a veszélyt hordozzák, hogy választási kampány idején szűrőprogramokat vetnek majd be a kellemetlen videók eltávolítására. A change.org oldalon indított petícióhoz húsz óra alatt – kedd délutánig – több, mint harminckétezren csatlakoztak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.