Pesti Srácok

Donald Trump telefonon egyeztetett a dél-koreai elnökkel a térség atommentesítéséről

null

Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett Mun Dzse In dél-koreai elnökkel az Észak-Korea atomfegyver-mentesítése érdekében teendő lépésekről - jelentette be kedd délután a Fehér Ház.

Az egyeztetés még a hét végén volt, de az amerikai elnöki hivatal csak kedden adott róla tájékoztatást. A közlemény szövege szerint "a két vezető megvitatta a közelmúlt fejleményeit (Észak-Koreában) és azt, hogy hogyan érhető el Észak-Korea végleges és teljes körűen ellenőrizhető atomfegyver-mentesítése".

Phenjan a hét végén fegyverkísérleteket hajtott végre, amelyeket az észak-koreai állami hírügynökség "csapásmérő gyakorlatoknak" nevezett. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter erre reagálva vasárnap azt mondta: ezek a fegyverek az Észak-Korea melletti vizekben landoltak, és nem jelentettek veszélyt az Egyesült Államokra, Dél-Koreára vagy Japánra.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott egy televíziós interjúban az amerikai diplomácia irányítója. Donald Trump amerikai elnök pedig szombaton - közvetlenül a fegyverkísérletek híre után - Twitteren azt írta: "lesz megállapodás" Észak-Koreával.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség tájékoztatása szerint a Donald Trump és Mun Dzse In közötti beszélgetés mintegy 35 percig tartott, és a felek megvitatták az Észak-Koreának nyújtandó élelmiszersegély kérdését is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.