Pesti Srácok

Fromager: Hiába akar a magyarokban bűntudatot ébreszteni a média és Brüsszel, joguk van megvédeni határaikat

null

A keresztényüldözésről és Európa hagyományos értékeinek megvédéséről volt szó Orbán Viktor miniszterelnök és Marc Fromager, a Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) franciaországi szervezete igazgatójának szerdai megbeszélésén a Karmelita kolostorban - tájékoztatta a sajtót Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A segélyszervezetnek több, Magyarországgal közös projektje is volt már, például 2017-ben az iraki Tell-Aszkuf keresztény kisváros újjáépítése. A megbeszélésen Fromager elmondta: sokat járt a Közel-Keleten és sok megégett ikont látott; a radikális muszlimok leginkább a szent tárgyakat, szent helyeket pusztítják.

- fogalmazott, hozzátéve: becslések szerint 200 millió keresztény, vagyis Krisztus követőinek 10 százaléka nem gyakorolhatja hitét teljesen szabadon. A tárgyaláson kitértek a világ más területein zajló egyházellenes támadásokra, így az ázsiai keresztények üldözésére is, illetve beszéltek az egyre inkább elvilágiasodó Európa problémájáról is. Orbán Viktor és Marc Fromager egyetértett abban, hogy a nyugati bevándorláspolitika a migránsokkal együtt a Közel-Kelet problémáit is importálja.

PestiSracok facebook image

- hangzott el. Marc Fromager szerint minden országnak a sajátosságai szerint kell a menekültkérdéshez viszonyulnia. Kifejtette: a magyarokban bűntudatot akar ébreszteni a média és Brüsszel.

- idézte fel egy korábbi előadását az ACN igazgatója. A magyar miniszterelnökkel egyetértettek abban, hogy a keresztényi segítségnek az a legjobb módja, ha a konfliktusok helyszínén tesznek meg mindent a békéért:

Orbán Viktor és Marc Fromager az európai népesedési válságról is eszmét cseréltek; megállapították, hogy a kezelésére két megoldás létezik. Vagy szorgalmazzák a születéseket azzal, hogy a politika középpontjába a családok érdekeit helyezik, vagy pedig a migrációs áramlatokat szorgalmazzák. Ma Nyugat-Európa csak az utóbbi megoldást használja, de ezzel veszélybe sodorják a kontinens jövőjét - hangzott el a találkozón.

Marc Fromager Az Egyház a Világon című folyóirat főszerkesztője is. Rendszeresen publikál a keresztényüldözés és vallásszabadság témájában.

Forrás/fotó: MTI