Pesti Srácok

Halász: Az egyik legnagyobb Soros-szervezetet, az Avaazt is bevetik az EP-választás befolyásolására

null

A bevándorláspárti Soros-hálózat beavatkozik az európai parlamenti (EP-) választásokba - jelentette ki Halász János, a Fidesz frakciószóvivője kedden, Budapesten újságíróknak. Halász János a Magyar Nemzet című napilapban megjelent tényfeltáró írásra hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy "az egyik legnagyobb Soros-szervezetet, az Avaazt" vetik be a voksolás befolyásolására.

Pénteken Európa-szerte tüntetéseket tartanak, Budapesten is, "a Soros-hálózat embereinek szervezésében" - tette hozzá. Kijelentette: a hamis hívószavak mögött színtiszta bevándorláspárti kampány áll. A tüntetések szervezője az egyik legnagyobb bevándorláspárti szervezet, amely nyíltan hirdeti, hogy támogatja a bevándorlást, a bevándorlók felső határ nélküli betelepítését és a kevert lakosságú Európa kialakítását. Az a céljuk, hogy a nemzetek Európáját és a keresztény Európát lebontsák, s a nemzetek Európájáért kiálló pártok és kormányok ellen hangolják a közvéleményt - mondta Halász János, hangsúlyozva: ehhez hamis ürügyekkel és témákkal kampányolnak, és tömegeket próbálnak befolyásolni egész Európában. Most pénteken is ez történik, itt, Budapesten - tette hozzá, megjegyezve: a Soros-hálózat nem először avatkozik be az EP-választásokba. Halász János azt mondta, hogy a 2014-es voksolásba is több millió dollárral szállt be Soros György. Úgy fogalmazott: a bevándorláspártiak készülődnek, meg kell őket állítani, és most vasárnap kell őket megállítani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.