Pesti Srácok

HungaroControl: Már az első negyedévben rekordmennyiségű az irányított légi járatok száma

HungaroControl: Már az első negyedévben rekordmennyiségű az irányított légi járatok száma

A HungaroControl adatai szerint a magyar légtérben 5,68 százalékkal nőtt az első negyedévben az irányított repülőgépek száma; a növekvő forgalom melletti légtérkapacitás-szűkítés járatonként fél percnél kevesebb késést okozott. A HungaroControl több, mint 1 millió gépmozgását kezelte 2018-ban, 2019-ben pedig a tavalyi rekordadatok is megdőltek eddig, a csúcsidőszak pedig még csak most következik.

Szepessy Kornél vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette: az első negyedévben a szolgálat 240 ezer légi járatot irányított, 5,68 százalékkal többet, mint 2018 azonos időszakában, és most először kését is okozott, 0,28 percest járatonként. Előrejelzése szerint a nyári menetrendi időszakban a légiirányítás miatt átlagosan járatonként fél perc késés keletkezhet, kevesebb az Európai Unió területén várható 0,7 percnél. A HungaroControl több, mint 1 millió gép mozgását kezelte 2018-ban, 2019-ben pedig a tavalyi rekordadatok is megdőltek eddig, a csúcsidőszak pedig még csak most következik.

Szepessy Kornél
PestiSracok facebook image

- tájékoztatott.

- tette hozzá Szepessy Kornél. A vezérigazgató hangsúlyozta: elkerülhetőek lennének a késések, ha az európai légi forgalmat szervező Eurocontrol pontosabb adatokat szolgáltatna. Példaként említette, hogy 2018-ban a becsült forgalom kétszeresét kellett irányítania a HungaroControlnak.

- mutatott rá a vezérigazgató. Ebben a helyzetben csak az irányítóképzés fokozásával és innovációval lehet csökkenteni a késéseket - vélekedett, megjegyezve: a légi cégek pár hét alatt képesek új járatot indítani, ugyanakkor egy irányító kiképzése 2 évet vesz igénybe. Ebben a helyzetben Szepessy Kornél elmondása szerint a többi szolgáltató is igyekszik minél több forrást kutatás-fejlesztésre fordítani, hogy az irányító rendszerek megújításával javítsák a hatékonyságukat. A HungaroControl ebből a szempontból jó helyzetben van, mert évekkel ezelőtt saját K+F szekciót hozott létre, amely elkezdte a magyar forgalomirányító rendszer modernizálását.

A sajtótájékoztatón külön kiemelték azokat az innovációs projekteket, amelyekkel a K+F szekció foglalkozik. Egyik ilyen projektjük a Gesture Control (EEG), amely a gesztusok által történő vezérlési technológia fejlesztését, valamint az agyhullámokkal történő irányítás kutatását és fogja össze. Másik projektjük a Virtual Pseudo Pilot, egy olyan célszoftver, amely hangfelismerő technológián alapulva végrehajtja az ATM szimulációk során az álpilóta-feladatokat. A fejlesztés jelentős szimulációs költségcsökkentést eredményezhet. Szintén fejlesztés alatt áll egy 3D-s repülőtér-modellező szoftver, amely a Remote Tower megoldás részeként a kamerapozíciók meghatározásában segít.

Forrás: MTI/HungaroControl/PestiSrácok.hu; Vezetőkép: HungaroControl

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.