hungarocontrol zrt.
HungaroControl: három év múlva érheti csak el a légi közlekedés a 2019-es szintet
Legkorábban három év múlva érheti el a magyar légi közlekedés a 2019-es szintet, miután a járvány korábban sosem látott visszaesést okozott az iparágban: tavaly csaknem 60 százalékkal esett vissza a légtérben átrepülő, valamint Budapestre érkező és onnan induló járatok száma – közölte szerdán a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat az MTI-vel.HungaroControl: Az Eurocontrol a légiforgalmi irányítók számára előnytelen intézkedéseket hozott
Előnytelen intézkedéseket hozott a nemzeti légiforgalmi irányító szolgálatok számára a koronavírus-járvány idején az Eurocontrol, és ezzel rosszabb helyzetbe sodorta őket – mondta a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója az Airportal.hu szaklapnak adott interjújában.HungaroControl: Már az első negyedévben rekordmennyiségű az irányított légi járatok száma
A HungaroControl adatai szerint a magyar légtérben 5,68 százalékkal nőtt az első negyedévben az irányított repülőgépek száma; a növekvő forgalom melletti légtérkapacitás-szűkítés járatonként fél percnél kevesebb késést okozott. A HungaroControl több, mint 1 millió gépmozgását kezelte 2018-ban, 2019-ben pedig a tavalyi rekordadatok is megdőltek eddig, a csúcsidőszak pedig még csak most következik.Világviszonylatban is egyedülálló rendszert fejlesztett ki a hazai légiforgalom irányító HungaroControl
A HungaroControl korszakalkotó fejlesztése, a Remote Tower távoli toronyirányítási rendszernek köszönhetően a közepes méretű és forgalmú repülőterek közül először a világon a Budapest Airport (BUD) le- és felszálló repülőgépforgalmát lehet a helyszíntől függetlenül is biztonságosan irányítani. A fejlesztést Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója adta át kedden.Felszállási engedély megadva- Ismerd meg a légiforgalmi irányító összetett szakmáját! (VIDEÓ)
Egy nem mindennapi szakma kulisszatitkaiba pillanthatnak bele a 25. Sziget Fesztivál látogatói, ugyanis a légiforgalmi irányítókat képző HungaroControl is képviselteti magát a rendezvényen. A Magyar Légiforgalmi Szolgálat egy óriási zuhanással várja az érdeklődőket. A látogatók a felszállási engedélyt az AIRbility nevű applikáció letöltésével és a rajta található izgalmas játékok kipróbálása során szerzett pontszámok segítségével szerezhetik meg. Egy meghatározott napi limitet kell teljesíteni, ami 7000 pont. A CheckIn Point-ot elhagyva, a futópályán érhetik el a TowerJump-ot, ahol a kilátó tér felé vezető sétájuk során az irányítással kapcsolatos információs felületekkel találkozhatnak. A vállalkozó szellemű jelentkezők pedig nem csak a légiforgalmi irányítás izgalmas mindennapjaiba tekinthetnek be, hanem 8,4 méteres magasságból kiugorva átélhetik a szabadesés élményét is!Magyar innováció segít a repülők károsanyag-kibocsátásának csökkentésében
Közel 1,5 millió kilométerrel csökkent a Magyarország felett átrepülő járatok útvonala, a légitársaságok mintegy 3 millió dollár értékű üzemanyagot takarítanak meg és több mint 16 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe 2015-ben – írta a HungaroControl közleményében. A cég innovatív öltenének köszönhetően március 30-ától a magyar és a román után már Bulgáriában is megvalósult a szabad légtér koncepció, így a repülőgépek szabadon használhatják a légteret akár a lehető legrövidebb útvonalon.Ajánljuk még