Pesti Srácok

Konzervatív áttörés az EP-választáson – A Tűzfalcsoport nemzetközi sajtószemléje

Konzervatív áttörés az EP-választáson – A Tűzfalcsoport nemzetközi sajtószemléje

Az Il Giorno lombardiai olasz konzervatív lap európai választásokról szóló beszámolójaSalvini fogadkozása Milánóban: „A Liga az első Olaszországban, köszönet érte” címmel jelent meg – írja a Tűzfalcsoport. Az oknyomozó portál emlékeztet: az olasz kormányfőhelyettes a milánói pártközpontban a felelősség pillanatáról beszélt, amikor az EP-választás eredményeit kommentálta, s megcsókolta a rózsafüzért. Matteo Salvini kitért arra is, hogy a hihetetlen sikert nemcsak Olaszországban érték el a Liga révén, hanem utalt például Le Pen pártjának franciaországi, és Farage-ék nagy-britanniai sikerére. „Ez a változó Európa jele” – szögezte le Salvini.

Az Il Fatto Quotidiano olasz lap az EP-választás kapcsán kiemeli, hogy Matteo Salvini győztesként beszél, míg a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom háza táján most csendben vannak. Ahogy a cikkben írják, Salvini Liga pártja a szavazatok több, mint egyharmadát szerezte meg első helyezett pártként az olaszországi EP-választáson. A napilap idézi az olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter Salvini felelős szavait, melyek kimondásával a Liga vezére a jövőbe tekint előre, így például azt is világossá tette Salvini: gazdasági értelemben bonyolult időszak következik, és ők tökéletesen tisztában vannak a nehézségekkel is.

A Le Point francia konzervatív heti hírmagazin Revansgyőzelem Marine Le Pen módra című cikke azzal indít, hogy Le Pen Nemzeti Tömörülés (RN) nevű pártja 2014 után ismét a „Franciaország első pártja” titulust viseli. A lap szerint a választás eredményes és a párt számára kifizetődő tudott lenni azzal, hogy az RN jelölti listáját a mindössze 23 esztendős Jordan Bardella vezette.

PestiSracok facebook image

– áll a cikkben.

A Breitbart amerikai konzervatív hírportál részletes anyagban foglalkozik a hétvégi európai parlamenti választás eredményeivel, így többek között ismerteti a brit Brexit-párti, a francia, az olasz, lengyel vagy cseh nemzeti pártok szereplését is. Ennek alapján például Farage Brexit nevű pártja 32 százalék körüli összesített szavazási eredménnyel, utcahosszal nyerte meg a szigetországi EP-voksolást. A Fidesz-KDNP és személyesen Orbán Viktor kormányfő által elért 50 százalék feletti eredményt egyenesen „megsemmisítő győzelemként” értékeli a beszámoló, kiemelve a magyar kormányzópárt tömeges migrációval szembeni kiállását és a nemzeti identitás eszménye melletti elkötelezettségét.

Az eredeti írás ITT olvasható.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.