Pesti Srácok

Korábbi szimpatizánsok adataival élhetett vissza a Jobbik

null

A Jobbikot korábban támogatók személyes adatai és aláírásai is felkerülhettek a Jobbik európai parlamenti (EP-) választási aláírásgyűjtő íveire, de az érintettek tudta nélkül – írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint több, korábban a Jobbikkal szimpatizáló személy azzal a megkereséssel fordulhatott a Nemzeti Választási Irodához, hogy kikérjék, adataik mely pártok ajánlásai között szerepelnek.

Az iroda válaszaiból kiderült: nevük, címük, személyi azonosítójuk, sőt aláírásuk is úgy kerülhetett a Jobbik ajánlóíveire, hogy ők azt nem írták alá. Vagyis a Jobbik az EP-választási aláírásgyűjtése kapcsán oly módon hamisíthatta az íveken szereplő adatokat, hogy nem létező, illetve közvetlen hozzájárulást nem adó személyek is szerepelhetnek a vonatkozó listán – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Minden állampolgárnak lehetősége van arra, hogy adatai megadásával elektronikus úton kikérje a választási irodától, hogy mely párt(ok) ajánlóívén szerepel a neve. Mindez addig tehető meg, amíg az NVI meg nem semmisíti az íveket.

Bertók Márton a Magyar Nemzetnek elmondta: 2018-ban szakított végleg a Jobbikkal annak balra tolódása miatt, de korábban számtalanszor támogatta a pártot különböző aláírási ívek kitöltésével.

PestiSracok facebook image

– mondta el a lapnak a Csongrád megyei fiatalember, akiknek személyes adataival a Jobbik visszaélhetett.

Az adatok kikérésének hátterében az állhat, hogy a Jobbik idén alig 48 óra alatt gyűjtött össze több, mint húszezer aláírást, ami a pártot jól ismerők szerint példa nélküli teljesítmény. Az érintettek gyanúját erősíthette, hogy 2014-ben, a legutóbbi EP-választást megelőzően a párt 11 nappal később, április 18-án adott le mintegy 38 ezer aláírást a szervezetnek, a párt listáját pedig 2014. április 19-én vették nyilvántartásba.

Az ívek leadásakor egyébként Jakab Péter, a párt szóvivője reményét fejezte ki, hogy a Fidesz „az ajánlások gyűjtésénél nem csalt”.

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Hozzátette: ha az adatgyűjtési tevékenység hamis közokirat készítését eredményezheti, alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A jogász emlékeztetett: ez nem az első eset, hogy a Jobbik választási visszaélés gyanújába keveredett; tavaly Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Kövér László házelnöknél a jobbikos Farkas Gergely képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Az EP-választás kapcsán egyébént eddig mintegy 2100 megkeresés érkezett az NVI-hez, amelyekben a beadványozók arról érdeklődtek, hogy mely pártok ajánlóívein szerepel a nevük.

– írja a lap.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.