Pesti Srácok

Megerősített körzeti megbízotti szolgálattal növelik az emberek biztonságérzetét az V. kerületben

null

Megerősítik Budapest V. kerületében a körzeti megbízotti szolgálatot: az eddig hat helyett huszonöt körzetben látják el feladataikat a megbízottak, őket a belvárosiak közvetlen mobilszámon hívhatják majd.

A megújuló kerületi körzeti megbízotti program részleteit szerdán sajtótájékoztató keretében mutatta be Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) polgármester, Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány és Berár Iván kerületi rendőrkapitány. A kerület polgármestere szerint egy sikertörténet újabb állomásához érkeztek el a közbiztonságot illetően, ugyanis azok után, hogy 2014-ben új körzeti megbízotti irodákat létesítettek, a közterületet-felügyeletet pedig huszonnégy órás járőrszolgálattal erősítették meg, most a kerületet rendészetileg az eddigi hat helyett huszonöt körzetre osztották fel. Az intézkedés nem titkolt célja, hogy a turisták és az itt élők biztonságérzete minél magasabb legyen, ugyanis a kerületben naponta a Belváros-Lipótvárosban élők számának többszöröse fordul meg. A lakók közbiztonságérzetét az adja meg leginkább, ha rendőrt látnak az utcákon. Ezzel a létszámnöveléssel azt értük el, hogy szerdától szinte minden néhány utcára jut egy-egy rendőr a kerületben, a helyiek pedig közvetlenül fordulhatnak a hatósághoz rendészeti ügyekben – hangsúlyozta Belváros-Lipótváros vezetője.

Az új rendészeti intézkedés célja, hogy a helyiek és a turisták biztonságérzete egyre magasabb legyen. Fotó: BRFK Információs Portál

Az újonnan bevezetett rendszer fontos eleme az, hogy minden kerületi közintézményben és lakóházban kihelyezik a körzeti megbízotti rendszer működéséhez szükséges információs táblát; ezen a megbízottak elérhetőségei lesznek, így akár közvetlenül, mobilon is elérhetik őket az emberek. Szentgyörgyvölgyi Péter a tájékoztatón bejelentette azt is, hogy a nyári időszakban a belvárosi közterület-felügyelet és a kerületi rendőrség közösen járőrözésbe kezd.

PestiSracok facebook image

Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány szerint a körzeti megbízottnak első számú feladata, hogy kapcsolatot teremtsenek a lakosság és a rendőrség között, ezt segítendő havi rendszerességgel fogadóórát is tartanak majd. A rendőri vezető a sajtótájékoztatón elmondta, hogy május elsejétől a kerület frekventáltabb pontjain, a műemlékek és szórakozóhelyek környezetében, huszonnégy órában megerősítették a gyalogos szolgálatot a kerületben, közösen a közterület-felügyelőkkel, a polgárőrökkel, illetőleg egyénileg vagy párban. Alkalmanként fontosabb az, hogy a gyalogos járőrökkel találkozzanak az állampolgárok, ne pedig a gépkocsis szolgálattal. Így könnyebben megszólíthatók a rend őrei, gyorsabban tudnak segítséget nyújtani, nemcsak jogsértés kapcsán, hanem útbaigazítás formájában is – hangsúlyozta a dandártábornok.

1881-ben alakult meg az első tényleges állami szervként működő rendőrség Budapesten. Az azóta eltelt százharmincnyolc évben gazdag hagyományokra tett szert a szervezet, amelyek megőrzését és átadását a fiatalabb generációknak a 2012. tavaszán létrehozott Hagyományőrző Rendőrszázad vállalta magára. Fotó: Facebook/ BRFK Információs Portál

A tájékoztatón kiderült: a hagyományőrző század is ellát gyalogos járőrszolgálatot; a század tagjai XIX. századi egyenruhában látják el feladataikat, útbaigazítást adnak és fotózkodni is lehet velük.

Vezető kép: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.