Pesti Srácok

Missouri állam szenátusa is szigorú abortusztörvényt szavazott meg

null

Missouri állam szenátusa is szigorú abortusztörvényt szavazott meg csütörtökön, néhány órával azt követően, hogy Alabamában a kormányzó aláírta az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortusztörvényét. A középnyugati Missouriban a republikánus többségű szenátus csütörtök reggel 24:10 arányban fogadta el az abortusztörvényt. A helyi képviselőháznak még voksolnia kell róla.

Amennyiben a képviselők is megszavazzák és Mike Parson republikánus kormányzó is aláírja a törvényt, az a terhesség hatodik hetétől - a magzat első szívdobbanásának idejétől - minden művi magzatelhajtást megtilt, nem tesz kivételt a nemi erőszak és vérfertőzés után bekövetkező terhesség esetében sem. Csakis akkor engedélyezi majd a terhesség megszakítását, ha az anya élete veszélyben van. Az abortuszt végző orvosokat 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják majd. Az abortuszt elszenvedő nőt azonban nem terheli büntetőjogi felelősség. A kormányzó már jelezte, hogy aláírja majd a törvényt. Közleményében Parson leszögezte: Missouri "az ország egyik legerőteljesebben életbarát állama lesz". Az állam szenátusa közleményben fejezte ki elégedettségét.

- fogalmaztak a törvényhozók.

PestiSracok facebook image

A Roe/Wade döntést 1973-ben hozta a szövetségi legfelsőbb bíróság, amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be. A döntés biztosította a nőknek a jogot az abortuszhoz. Az Egyesült Államok sok tagállamában egyre jobban erősödő abortuszellenes mozgalmak és politikusok azt szeretnék elérni, hogy a Neil Gorsuch és Brett Kavanaugh főbírák kinevezésével konzervatív többségűvé vált legfelsőbb bíróság semmisnek mondja ki az 1973-as döntést. Míg 2000-ben csak négy amerikai tagállamban viseltettek ellenséges érzülettel az abortusz iránt, addig 2019-ben már 21 azoknak a tagállamoknak a száma, ahol ellenzik a művi terhességmegszakítást.

Forrás/fotó: MTI (a kép illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.