Pesti Srácok

Pokolgépes merénylet követelt halálos áldozatokat a pakisztáni Lahorban

null

Pokolgépes merényletet követtek el szerdán a kelet-pakisztáni Lahor városában egy szúfi szentélynél, biztonsági őrök közelében; a robbantásnak legkevesebb három halálos áldozata és legalább tizenöt sebesültje van. A merénylet elkövetőjeként egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett. Az iszlám vallás előírásai szerint ramadán idején fel kell függeszteni mindenféle harcot, ezt azonban számos szélsőséges dzsihadista szervezet évről évre figyelmen kívül hagyja.

Az ország második legnagyobb városának rendőrkapitánya, Gazanfar Ali elmondta, hogy a merénylők célpontjai nyilvánvalóan a biztonsági őrök voltak a ramadán muszlim böjti hónap másnapján a Data Darbar nevű szúfi szentélynél, amely az egyik legnagyobb Dél-Ázsiában. A szentélyen belül és kívül több száz zarándok tartózkodott a robbantás idején. Kórházi források szerint több sebesült állapota válságos, így a halálos áldozatok száma vélhetően emelkedni fog. A helyi rendőrség egy tagja az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, a támadás valószínűleg öngyilkos merénylet volt, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg. Az al-Dzsazíra hírtelevízió internetes oldala a helyszínre kirendelt mentőalakulatok egyik munkatársára hivatkozva már öt halottról számolt be, hozzátéve, hogy további öt ember állapota válságos. Az al-Dzsazíra magas rangú helyi rendőri forrásra hivatkozva arról tudósított, hogy a halottak között három rendőr van. Az EFE spanyol hírügynökség szintén öt halottról számol be. A PTV állami tévé képein megrongálódott járművek és a sebesülteket ellátó mentők voltak láthatók. A merénylet elkövetőjeként egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett.

A szentély ellen kilenc éve már elkövettek egy merényletet, az akkori, több, mint negyven halálos áldozatot követelő terrortámadás óta az épületet biztonsági őrök védik. Pakisztánban az iszlám misztikus irányzatát követő szúfik és szentélyeik ellen az elmúlt évtizedekben az iszlám szélsőségesek többször követtek el merényletet, mert tévtanításokkal vádolják őket. Az iszlám vallás előírásai szerint ramadán idején fel kell függeszteni mindenféle harcot, ezt azonban számos szélsőséges dzsihadista szervezet évről évre figyelmen kívül hagyja.

Forrás: MTI; Fotó: AsiaNews

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.