Pesti Srácok

Salvini: Május 26-án bevesszük Európát!

null

A népek és nemzetek Európáját hirdette meg a szerinte az Európai Uniót eddig uraló "elittel" szemben Matteo Salvini az olasz kormánypárt, a Liga vezetője az európai szuverenista erők közös európai parlamenti kampányzáróján Milánóban, szombaton.

Matteo Salvini kijelentette, hogy ha a Liga és szövetségesei nyerik az európai parlamenti választást, "bevesszük Európát, és tetőtől talpig megváltoztatjuk". Hangsúlyozta, hogy eddig a pénz, a multinacionális cégek, az ellenőrzés nélküli migráció nevében politizáló hatalmi erők foglalták el Európát, amelyeket a Merkel, Macron, Soros, Juncker "négyessel" foglalt össze. A kormányon lévő Liga vezetője, az olasz kormány belügyminisztere úgy vélte, a május 26-i választás a népek és a "pénzzel és arroganciával teli" elit harca lesz. Dávid és Góliát küzdelméről beszélt, arra figyelmeztetve, hogy gyakran a "kicsik forradalma" vezet győzelemre. Célként jelölte meg, hogy az európai szuverenista erők megelőzzék az európai baloldalt.

Salvini hangsúlyozta, hogy az EP-választásokkal a strasbourgi parlamentnek ismét központi szerepet kell kapnia, hogy a döntések itt, "az egyetlen demokratikusan megválasztott európai intézményben" szülessenek, ne pedig a "titkos" brüsszeli irodákban. Ha a Liga lesz az első európai párt, első intézkedésként az európai határok védelmének bevezetését szorgalmazza majd, hogy "ide senki többé ne léphessen be engedély nélkül; az iszlám soha nem lesz úr az én otthonomban" - jelentette ki. Az olasz kormánypárt vezetője a tengeren átkelő migránsok mentését szombaton ismét szorgalmazó Ferenc pápának azt üzente: a Liga képviselte migrációs politika is életeket ment az indulások megállításával, megakadályozva a bevándorlók rabszolgasorsra kényszerítését, a tömeges deportálás, az emberek kizsákmányolását és a gettókat. Ferenc pápa nevét a milánói dóm téren füttykoncert kísérte.

Matteo Salvini európai intézkedésként javasolta a "népek jogai chartájának" kidolgozását is, biztosítandó a munkához és az egészséghez való jogot. Kijelentette, hogy Milánóban nem fasiszták, hanem a józan ész követői találkoztak.

PestiSracok facebook image

- mondta. A Liga politikusa beszéde végén az európai védőszentek és Szűz Mária oltalmát kérte.

A milánói székesegyház előtt felállított színpadon az Elsők az olaszok, A józan ész Európája felé felirat volt olvasható. További transzparensek azt hirdették, hogy Olaszország felemelte a fejét a bürokráciával, a bankokkal, a migránsokat szállító hajókkal szemben. Az esős időben rövidítették a demonstráció programját: a téren mintegy 30 ezren voltak a korábban várt százezres tömeg helyett.

- mondta a Salvini előtt felszólaló Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője. Kijelentette, hogy az európai országokat "elárasztó" migráció veszélybe sodorja a népek biztonságát és az európai civilizáció értékeit.

Anders Vistisen, a Dán Néppárt (DF) politikusa kijelentette: az európai szuverenisták Matteo Salvinit követik a Merkel-Macron páros "megsemmisítésére".

A nagygyűlés meghívottai között volt Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV), Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországnak (AfD), továbbá Gerolf Annemans, a Flamand Érdek párt (VB), Boris Kolla, a szlovákiai Család vagyunk (Sme Rodina) vezetője, csakúgy, mint Veszelin Mareski, a bolgár Akarat (Volja), Tomio Okamura, a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) elnöke. Jaak Madison, az Észtországi Konzervatív Néppárt (EKRE) alelnöke, Anders Vistisen, a Dán Néppárt (DF) európai parlamenti képviselője, valamint Laura Huhtasaari, a Finnek Pártja (FP) alelnöke is részt vett a nagygyűlésen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.