Pesti Srácok

Szír menedékkérőként élt Hollandiában az iszlamista an-Núszra Front katonai parancsnoka

Szír menedékkérőként élt Hollandiában az iszlamista an-Núszra Front katonai parancsnoka

Elfogták a korábban an-Núszra Front néven ismert szíriai iszlamista szervezet egyik volt katonai parancsnokát kedden a hollandiai Kapelle városában - közölte a holland rendőrség.

A 47 éves, Abu Kudr néven ismert szíriai férfi menedékkérőként élt 2014 óta Hollandiában. A német hatóságok bejelentésére kézre kerített férfit terrorizmussal és Szíriában elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolják. A gyanúsított hollandiai lakásának átkutatásakor a hatóságok lefoglalták számítógépét, mobiltelefonját, illetve több dokumentumot is. A német hatóságok a holland partnerszolgálatokkal egyeztetett razzia során a férfi egykori alakulatának Németországban élő feltételezett tagjainál is házkutatásokat tartottak. Németországban összesen hat lakást vizsgált át a rendőrség. A német rendőrség indított nyomozást a 47 éves gyanúsítottal szemben, mert terhelő tanúvallomások birtokába jutott. A szíriai férfi a dzsihadista milícia egyik "zászlóalját" vezette a 2011-ben kitört szíriai polgárháborúban, 2014-től azonban már Hollandiában tartózkodott. Az an-Núszra Front az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágaként működött, majd új néven - Dzsabhat Fatah es-Sám - a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezet élére állt.

Forrás: MTI; Fotó: EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.