Pesti Srácok

Diákoknak szóló LMBT-propagandavetítést akadályozták meg Budaházyék

null

Budaházy Györgyék akadályoztak meg egy regisztrációhoz kötött filmvetítést, ahol a Pride keretein belül A Még mindig tabu? – LMBT személyek az iskolában című, oktatási célú kisfilmet szerették volna bemutatni. A rendezvényre több tanár is érkezett, a vetítést viszont el sem tudták kezdeni, mert egy szándékosan megrongált vécé miatt be kellett zárni az eseménynek helyszínt biztosító kávézót - írja az Index.

A Pride-hónap keretein belül mutatták volna be a Melegség és Megismerés (MM) program filmjét az egyik belvárosi kávézóban Budapesten, hétfő délután, de erre végül nem került sor. Az Index azt írja, hogy a “Még mindig tabu?” – LMBT személyek az iskolában című, oktatási célú kisfilm bemutatója az MM a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület 2000 óta működő programja. A lap szerint a program szervezői azért rukkoltak elő az LMBT diákokat érő iskolai bántalmazásokról szóló kisfilmekkel, hogy a témára nyitott tanárok önállóan is tudjanak a problémával foglalkozni. Ez viszont most azért nem sikerült nekik, mert "szélsőjobboldali aktivisták", vagyis Budaházy György és Budaházy Edda mellett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai is megérkeztek egy molinóval a filmvetítésre, amelyen a “Tiltsák ki az LMBT propagandát az iskolából” felirat volt olvasható. Az Index azt írja, hogy az esemény előzetes regisztrációhoz volt kötve, az egyik férfi viszont a neve bemondása nélkül ment be a vetítőterembe. A férfi az őt követő szervezőnek egy fiktív, trágár vezetéknéven mutatkozott be, “majd pedig megfogta a kezem, mintha kezet fognánk, de ennél sokkal agresszívabb volt” – mesélte a szervező. Ő a Pride házirendjére hivatkozva távozásra kérte, miszerint olyan személyeket nem lehet beengedni az eseményre, akik megzavarják a résztvevők nyugalmát, azonban a férfi nem volt hajlandó távozni. Sőt, továbbra is kérdésekkel inzultálta a bent ülőket, akik többször is jelezték, hogy nem akarnak vele beszélgetni.

- írja a lap. A bent zajló eseményeknek végül aztán mégsem ez, hanem egy meghibásodott mosdó vetett véget. A kávéház dolgozói kénytelenek voltak mindenkit távozásra felszólítani, mivel nem működhetnek hibás vécével. A beszámoló szerint Budaházyék kint is kifeszítették a molinót, és továbbra is nehezményezték, hogy a homoszexuális propagandát népszerűsítik az iskolákban, ettől pedig a résztvevők megfélemlítve érezték magukat és “lassan elszállingóztak, csak a szervezők várták meg a rendőröket”. Végül informális keretek között egy másik helyszínen az egyesület levetítette a filmet - írja az Index.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: PS/H.P.Gy. (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.