Pesti Srácok

Az ukrán titkosszolgálat négy embert gyanúsít a maláj gép lelövésével

Az ukrán titkosszolgálat négy embert gyanúsít a maláj gép lelövésével

Három orosz és egy ukrán állampolgár ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben - közölte az ügyben eljáró, holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport szerdán.

A tájékoztatás szerint a gyilkossággal gyanúsított orosz Igor Girkin, Szergej Dubinszkij és Oleg Pulatov, valamint az ukrán Leonyid Harcsenko ellen jövő márciusban indul per Hollandiában. Mint közölték, a gyanúsítottak a gépet megsemmisítő, mozgatható Buk légvédelmi rakétarendszer telepítésében vettek részt. Mint elmondták, felkérik az orosz kormányt, hogy járuljon hozzá a jelenleg az ország területén tartózkodó gyanúsítottak kihallgatásához.

- tették hozzá.

PestiSracok facebook image

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozatában "fontos mérföldkőnek" nevezte a nyomozócsoport bejelentését, amely hozzájárul "a teljes igazság felderítésére irányuló erőfeszítések, és az igazságszolgáltatás biztosításának sikeréhez".

- tette hozzá.

Igor Girkin - fedőnevén Igor Sztrelkov - az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi ezredese, 2014 nyarán a szakadár "Donyecki Népköztársaság" (DNR) "védelmi minisztere" volt. A nyomozócsoport közlése szerint Dubinszkij - aki addig tábornoki rangban volt az orosz hadseregben - akkoriban a DNR katonai hírszerző ügynökségét vezette, míg Pulatov az ügynökség egyik alosztályát irányította, az ukrán Harcsenko pedig a katonai hírszerző ügynökség felderítő osztagának vezetője volt. Az Interfax orosz hírügynökség megtalálta Igor (Sztrelkov) Girkint, aki kijelentette:

Az Interfax a DNR volt katonai hírszerzési főnökének, Szergej Dubinszkijnak a környezetétől azt az értesülést kapta, hogy a gyanúsított nem kíván vallomást tenni, mert szerinte "nincs miről". Az orosz külügyminisztérium szerda délután kiadott állásfoglalásában abszolút megalapozatlannak minősítette a nyomozócsoport állításait, amelyek célja a tárca szerint Moszkva nemzetközi lejáratása. A diplomaták kifogásolták, hogy a vizsgálat során nem vették figyelembe az Oroszország által rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat. Pjotr Tolsztoj, az orosz parlament alsóházának alelnöke Facebook-bejegyzésben kifogásolta, hogy szerinte a nyomozók "fő érve" az volt, hogy az incidens idején a gyanúsítottak éppen Délkelet-Ukrajnában tartózkodtak. Állítása szerint a vizsgálat lefolytatói gyanújuk alátámasztására semmilyen konkrét bizonyítékra, így a gép fekete dobozaira sem hivatkoztak, ezért hitelüket vesztették.

Moszkva Ukrajnát vádolta meg a gép lelövésével. Tavaly szeptemberben az orosz fegyveres erők illetékese azt állította, hogy az a rakéta, amely megsemmisítette a maláj légitársaság utasszállító gépét, az ukrán hadsereg Lviv megyei Sztrijben állomásozó 223-as légvédelmi rakétaezredének fegyverzetéhez tartozott. Nyikolaj Parsin, az orosz rakétatüzérségi főcsoportfőnökség parancsnoka szerint a Buk légvédelmi rendszer 1986-ban gyártott rakétájának fedélzeti számát (886847349) a helyszínen talált roncsok, a hajtómű (8 86 90 32) és a fúvókablokk (8 30 113) alapján határozták meg. A tábornok szerint a rakéta a Szovjetunió széthullása óta egyszer sem hagyta el Ukrajna területét, és az ilyen régi eszközöket Oroszországban már leselejtezték. A nemzetközi nyomozócsoport szerint viszont az MH17-es járatot megsemmisítő Buk-Telar rakéta az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandártól származik.

Emlékezetes, hogy 2014-ben a tragédia napján maga Girkin dicsekedett el az interneten azzal, hogy az általa irányított "lázadók" lelőttek egy "ukrán An-26-os katonai szállító repülőgépet", majd miután kiderült, hogy egy polgári gép zuhant le, a hírt eltüntették az oldalukról. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hivatalosan meggyanúsította Igor Girkin, Szergej Dubinszkij és Oleg Pulatov orosz, valamint Leonyid Harcsenko ukrán állampolgárokat az utasszállító lelövésével összefüggésben. A Malaysia Airlines Boeing 777 típusú repülőgépét Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat 2014. július 17-én. A gép a levegőben darabokra tört, majd lezuhant; a fedélzeten lévő mind a 298 ember meghalt, köztük 196 holland állampolgár.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.