Pesti Srácok

Az úzvölgyi temető ügyének békés megoldásáról tárgyalt Szijjártó Péter a román külügyminiszterrel

Az úzvölgyi temető ügyének békés megoldásáról tárgyalt Szijjártó Péter a román külügyminiszterrel

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn ismételten telefonon egyeztetett Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az úzvölgyi helyzetről - közölte a minisztérium sajtófőosztálya. Teodor Melescanu arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy a román miniszterelnök utasítására a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi temető. A magyar miniszter ezt tudomásul vette.

Szijjártó Péter arra kérte román kollégáját, hogy a két Honvédelmi Minisztérium hadisírok gondozásáért felelős testülete minél előbb kezdje meg a konzultációkat a kétoldalú és a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelő rend helyreállítása érdekében. Hangsúlyozták: a két miniszter megerősítette a békés megoldás szükségességét. A közleményben arra is kitértek, hogy a KKM folyamatosan kapcsolatban van a legnagyobb erdélyi magyar párttal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. Székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a románok erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Veres Nándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.