Pesti Srácok

Babiš ellen szerveztek nagyszabású tüntetést a civilek Csehországban

null

Andrej Babiš kormányfő és Marie Benešová igazságügyi miniszter lemondását, valamint a cseh ügyészség függetlenségének megőrzését követelték vasárnap Prágában. Az 1989-es rendszerváltás óta ez volt a legnagyobb utcai tüntetés Csehországban.

A miniszterelnököt – aki Csehország második leggazdagabb embere – a cseh rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsítja, és már javasolta a vádemelést is. A főügyész azonban, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott. A csehországi belpolitikai helyzetet bonyolítja az Európai Bizottság néhány hete nyilvánosságra került számvevőszéki jelentése is, amely összeférhetetlenséget állapított meg a kormányfő politikai és vállalkozói tevékenysége között. Babiš a bírálatokat elutasítja, és ismételten azt állítja: nem áll fent összeférhetetlenség, mert cégeit, az Agrofert Holdingot 2017 februárjában az érvényes törvény értelmében vagyonkezelő alapokba helyezte.

- mondta Babiš vasárnap, még a tüntetés előtt újságíróknak.

PestiSracok facebook image

- jegyezte meg. Hozzátette: a tiltakozók állításainak többsége nem is igaz. Az Európai Bizottság jelentése szerint az Agrofertnek juttatott támogatások azért sértik az érvényes törvényeket és előírásokat, mert Andrej Babišnak továbbra is befolyása van egykori cégére; kormányfőként befolyásolni tudja és befolyásolja az uniós támogatások szétosztását.

A prágai tüntetést a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás szervezte. A Letná téri tüntetésen és a hírtelevízióban elhangzott beszédekben többen a magyar kormányt is bírálták. Szombaton este Miloš Zeman köztársasági elnök is fogadta Andrej Babišt, és támogatásáról biztosította őt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.