Pesti Srácok

Egyre több a visszaélés a hamis útlevelekkel és személyikkel

null

Szervezett elkövetői csoport által szállított egy kormányablakban dolgozó nő külföldieknek intézett, valótlan tartalmú okmányokat; a kerületi ügyészség vádat emelt egy újabb "ügyfele" ellen – olvasható a Fővárosi Főügyészség által kiadott közleményben.

A Fővárosi Főügyészség korábban közzétett egy közleményt egy vádemelésről, amely szerint egy 31 éves nő a Fővárosi Kormányhivatal XX. Kerületi Hivatalának kormányablakánál okmányirodai ügyintézői munkakörben dolgozott. A vádirat lényege szerint az ügyintézővel kapcsolatba lépett egy – a nyomozás során egyelőre – ismeretlenül maradt, szervezett elkövetői kör, és rábírta, hogy 2015 júniusa és 2016 decembere között 168, többek között ukrán, orosz, azeri, iráni, albán állampolgárságú személy részére valótlan tartalmú – a kérelmező személyek fényképével ellátott, azonban különböző, honosított magyar állampolgárságú személyek adatait tartalmazó – magyar magánútlevelet és személyazonosító igazolványt állítson ki. A vádlott összesen 198 darab valótlan tartalmú okmányt állított ki, és ezzel az Európai Unió tagállamának okmányaihoz juttatta a nem uniós polgárokat.

Európai elfogatóparancs útján az Egyesült Királyságban kézre került egy 37 éves ukrán állampolgár, akivel, mint felbujtóval szemben a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság egyesítse a férfi elleni ügyet a korábbi vádirat alapján folyó eljáráshoz. Az újabb vádirat lényege szerint a férfi is az okmányirodai ügyintéző közreműködésével jutott – még a 2015. évben – egy olyan útlevélhez, amely a férfi fényképét, azonban egy honosított magyar állampolgár adatait tartalmazta. A férfi ennek segítségével jutott el Angliába. A vádlott letartóztatásban van.

Forrás: Fővárosi Főügyészség; Fotó: Pénzjegynyomda/MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.