Pesti Srácok

Felfüggesztette Szanyit az MSZP, mert égette a pártot

Felfüggesztette Szanyit az MSZP, mert égette a pártot

Az MSZP országos elnöksége felfüggesztette Szanyi Tibor alelnök, leköszönő európai parlamenti (EP-) képviselő és Fekete Zoltán, a szocialisták Pest megyei elnökének párttagságát - közölte az ellenzéki párt pénteken. A nap folyamán tartott elnökségi ülés döntéseit ismertető közlemény szerint a két politikus tagsági viszonyát az EP- és a budapesti előválasztási kampány időszakában tanúsított, a párt megítélését nyilatkozataival, cselekedeteivel hátrányosan befolyásoló magatartása miatt függesztette fel egyhangúlag a testület.

Az MSZP közleményében hangsúlyozták: az MSZP célja továbbra is az, hogy az önkormányzati választáson minél több település kiszabaduljon a Fidesz fogságából.

- közölték.

PestiSracok facebook image

- tették hozzá.

Szanyi Tibor - aki az MSZP-Párbeszéd EP-lista harmadik helyén állt és nem szerzett újból mandátumot - az EP-választás után többször is élesen bírálta a pártvezetést nyilvánosan, illetve nyilvánosságra került levelében. Fekete Zoltánnak még februárban került a sajtóhoz az MSZP választmányi tagjaihoz címzett levele, amelyben gazdasági visszaélések eltusolásával vádolta meg a párt mostani és korábbi vezetőjét. Szanyi kritikai megjegyzéseiről itt, itt és itt olvashatnak.

Szanyi Tibor az Indexnek elmondta: Nyakó István egy órával a közlemény kiadása előtt telefonon tájékoztatta a döntésről. Elmondta:

A politikus közlése szerint előre jelezte, hogy a pénteki elnökségi ülésen nem vesz részt.

Szanyi azt is mondta: fogalma sincs, hogy ki terjesztett elő és mit, így nem tud érdemben reagálni sem, pedig külön kérte, hogy hallgassák meg, ha foglalkoznak az ügyével. Azt is leszögezte, hogy nem lép ki a pártból, mert "nem tudja, mi van".

Az MSZP elnöksége értékelte a fővárosi előválasztás eredményét, és döntött arról, hogy a Párbeszéddel kötött szövetség megerősítése keretében létrehoz egy szociális ügyekkel és egy zöld, fenntartható fejlődéssel foglalkozó kabinetet, amelyekben az MSZP részéről Korózs Lajos országgyűlési képviselő, illetve Tüttő Kata elnökségi tag vesz részt. Molnár Zsolt budapesti elnököt felkérték arra, hogy mielőbb véglegesítse az ellenzéki pártok közötti kerületi megállapodásokat. Az elnökség határozott arról is, hogy Nagykanizsa város polgármester-jelöltjének Hári Tibort javasolja.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.