Pesti Srácok

Folytatódhat a munkaerő visszaáramlása

null

Sokat elmond az építőipar idei szárnyalásáról, hogy az áprilisi, éves alapon mintegy negyvenszázalékos teljesítménybővülés már nem is számít kiugró eredménynek. A statisztikai hivatal jelentése szerint az ágazat mindenesetre az év első négy hónapjában csaknem 46 százalékkal növelte termelését az előző év azonos időszakához viszonyítva - írja a Magyar Nemzet.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője jelezte: az építőipar a tavalyi kiváló teljesítménye után 2019-et is kiugróan indította, így az idén érdemben hozzájárul majd a gazdasági növekedéshez, és a súlya is tovább nőhet a nemzetgazdasági ágazatok között. A Takarékbank szerint harminc százalékot meghaladó lehet a termelés éves növekedése. A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll. A bővülés jelentős része azonban képzetlen munkaerőből áll, ami egyelőre tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését. De jól látszik, hogy ez a feszültség oldódik és egyre magasabb fokozatra képes kapcsolni az iparág, hónapról hónapra új csúcsokat beállítva – fejtette ki Suppan Gergely, aki szerint folytatódhat a szakképzett munkaerő egy részének fokozatos visszatérése a hazai építőiparba. Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője mindehhez azt tette hozzá: az ágazatban működő vállalkozások egyre növelik termelőkapacitásaikat, így a folyamatosan magas keresletet egyre jobban ki tudják elégíteni.

Forrás: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.