Pesti Srácok

Huszonhat óra megfeszített munka kellett a Hableány szemléjéhez

Huszonhat óra megfeszített munka kellett a Hableány szemléjéhez

A Dunai hajóbalesetben 2019. május 29-én elsüllyedt Hableányt 2019. június 11-én emelték ki, és még aznap délután egy csepeli kikötőbe szállították, ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei az ügyészséggel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, műszaki, illetve igazságügyi, hajózási nautikai szakértő bevonásával a hajón szemlét hajtottak végre - írja a Police.hu.

A rendőrség hivatalos honlapján közzétett információ szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság részéről a szemlén négy szakterület – bűnügyi technika, közlekedésrendészet, dunai vízirendészet és bűnügyi nyomozó - 23 rendőre két napon át, 26 órában vett részt. A legmodernebbnek számító, úgynevezett 3D-s szemlén a rendőrök összesen 34 gigabájtnyi videofelvételt, 9 gigabájt fényképfelvételt készítettek, és rögzítették a hajón lévő sérüléseket, elváltozásokat. A személyi és tárgyi bizonyítékok teljeskörű beszerzése, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit. A 26 órás szemle során a helyszínen lévő 20 fős katasztrófavédelmi egység összesen 5 köbméter gázolajos vizet, 2 köbméter tiszta gázolajat, valamint 7 köbméter gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból. A szemle során a hajóban újabb holttestet a rendőrök nem találtak; a kutatásban részt vevők továbbra is megduplázott létszámmal, a Duna teljes déli szakaszán az összes bevethető hajóval, valamint parti egységekkel megerősítve folytatják a keresést. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Hableányt lefoglalta és a csepeli kikötőből az újpesti kikötőbe átszállíttatja, ahol azt folyamatosan őrzi.

Forrás: Police.hu; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.