Pesti Srácok

Megsemmisítő vereséget szenvedtek a liberálisok Görögországban

null

Elsöprő többséggel az ellenzéki, konzervatív Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg Görögországban a helyhatósági választásokat, amelyeknek a második fordulója vasárnap volt. Ezzel a párt megerősítette győzelmét, amelyet az egy héttel ezelőtti európai parlamenti választásokon aratott az Aléxisz Cíprasz kormányfő vezette baloldali Sziriza felett.

Miután egy héttel ezelőtt, az EP-választási vereség hatására Cíprasz bejelentette, hogy július 7-én - három hónappal az esedékes időpont előtt - előrehozott országos parlamenti választásokat tartanak, a mostani helyhatósági választási győzelem még esélyesebbnek mutatja az ND-t az öt hét múlva rendezendő újabb voksolás előtt. Igaz, a részvételi arány csak mintegy 40 százalékos volt az önkormányzati választásokon.

Athénban a 41 éves Kosztasz Bakojannisz a voksok 65 százalékát kapta meg a baloldali jelölt Nasszosz Iliopulosszal szemben. Bakojannisz egy jobboldali politikusdinasztia harmadik generációjához tartozik: annak a Dora Bakojannisznak a fia, aki 2003-ban Athén első női polgármestere lett. Egyúttal Konsztantin Micotakisz egykori miniszterelnöknek az unokája, és az ND mostani elnökének, Kiriakosz Micotakisznak az unokaöccse. Kosztasz Bakojannisz már volt kormányzó az ország középső régiójában.

Az ND jelöltjei az ország 13 régiójából 12-ben győztek. A legnagyobb régióban, a főváros körüli Attikában Jiorgosz Patulisz szintén a voksok 65 százalékát szerezte meg.

PestiSracok facebook image

Az ország második legnagyobb városában, Szalonikiben a baloldali jelöltek már a helyhatósági választások első fordulójában - május 26-án - kiestek. Viszont polgármesternek nem az ND jelöltjét, Nikolaosz Tahiaoszt választották meg, hanem a független konzervatív Konsztantinosz Zervaszt. Athén és Szaloniki hagyományosan a jobboldal bástyái.

Forrás: MTI; Fotó: privatbankar.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.