Pesti Srácok

Nem talált szándékosságra utaló nyomot az ügyészség a Notre-Dame ügyében

Nem talált szándékosságra utaló nyomot az ügyészség a Notre-Dame ügyében

Nincs arra utaló jel az előzetes vizsgálatok alapján, hogy bűncselekmény okozta volna a tűzvészt a párizsi Notre-Dame-székesegyházban - közölte szerdán a párizsi ügyészi hivatal.

Rémy Heitz államügyész közleményében azt írta: az eddig lefolytatott nyomozás során nem sikerült még meghatározni a tűz okát. Hozzátette, hogy a gondatlanság lehetőségét nem zárják ki, így vizsgálódnak olyan irányban is, hogy esetleg az elektromos rendszer hibája vagy egy nem megfelelően elnyomott cigaretta következtében csaptak fel a lángok áprilisban a Notre-Dame-ban.

Az ügyészi hivatal bejelentette, hogy új nyomozati szakaszt indítanak három bíró vezetésével gondatlanságból, vagy az előírások előre megfontolt megszegése nyomán bekövetkezett, nem szándékos tűzokozás gyanújával. A vizsgálatot vezető bírók szélesebb nyomozati jogkörrel rendelkeznek, és vádat emelhetnek az esetleges felelősök ellen.

A székesegyházban április 15-én tört ki tűzvész, amelynek következtében leégett a tetőszerkezet és leomlott a kúp alakú huszártorony. Emmanuel Macron francia államfő elképzelése szerint öt éven belül újjáépítik a Notre-Dame-ot, de számos szakértő úgy véli: ennél hosszabb időre lesz szükség.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.