Pesti Srácok

Sebesültszállító helikopter fog leszállni gyakorlat miatt a Duna Plaza mögött

Sebesültszállító helikopter fog leszállni gyakorlat miatt a Duna Plaza mögött

Csütörtök este jelentős hanghatásokra lehet számítani Budapesten, sebesültszállító helikopter gyakorlatozása miatt. A Budakeszi irányából érkező - és ebbe az irányba távozó - helikopter a XIII. kerületben száll le, ezért a környéken fokozott katonai jelenlét is várható - közölte az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium.

A helikopter a Duna Plaza mögött, a folyóparton kijelölt betonos területen, vagy az Angyalföldi Sportközpont focipályáján fog leszállni. A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írja, hogy Magyarország, mint befogadó nemzet - a vonatkozó hatályos nemzeti műveleti eljárási szabályok alapján - közreműködik az ide érkező, a nyári katonai gyakorlatok ideje alatt esetlegesen megsérült katonák egészségügyi ellátásában, amely többek között a légi úton történő szállítást is jelenti. A leszállóhely környezetének forgalmát a Magyar Honvédség és a Rendőrség munkatársai közösen biztosítják. A sérültek szakintézetbe történő szállításában az Országos Mentőszolgálat is részt vesz. A Magyar Honvédség és a gyakorlat résztvevői a jogszabályokat betartva arra törekszenek, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok nyugalmát - zárta közleményét a Honvédelmi Minisztérium.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nagy Lajos

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?