Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Elvárjuk az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását

Szijjártó Péter: Elvárjuk az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását

Az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várja el a magyar kormány a román hatóságoktól – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a parlamentben. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Magyarország folyamatosan kereste a kommunikáció lehetőségét: a magyar katonai emlékezet és hadisírgondozó igazgatóság nevében számtalanszor keresték meg a román nemzetvédelmi minisztériumot, de mindannyiszor elutasították őket.

Szijjártó Péter egy napirend előtti felszólalásra válaszolva elmondta: a kormány egyetért a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), amely valós párbeszédet, valamint a törvényesség, azaz a sírkert eredeti állapotának helyreállítását akarja.

– fogalmazott. Szijjártó Péter megerősítette:

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a miniszter, aki hozzátette: a román hatóságoktól elvárják, hogy kivizsgálja az erőszakos eseményeket, az elkövetőket pedig büntessék meg, illetve akadályozzák meg, hogy a jövőben ilyen előfordulhasson. A tárcavezető azt mondta, az ügyben a jogi, a ténybeli és a morális igazság is Magyarország oldalán van. Szijjártó Péter közölte: a katonai temetőben alapvetően és többségében magyar katonák nyugszanak, minden releváns dokumentum ezt támasztja alá, ezt mindenkinek tudomásul kell vennie.

Nincs, és nem is volt engedély a temető átrendezésére

A tárcavezető felidézte a román hatóságok ügyben hozott döntéseit: az RMDSZ-es képviselők beadványai nyomán május 9-én a román állami építkezési felügyelőség megállapította, hogy a dormánfalvi polgármesteri hivatal olyan dokumentáció alapján állította ki a temető román parcellájának létrehozásához szükséges engedélyt, amely nem bizonyította egyértelműen a terület feletti tulajdonjogát, azaz a dormánfalvi városháza törvénytelenül állította a ki az építési engedélyt. Egy nappal később a román kulturális minisztérium is megállapította, hogy jogellenesen állították fel a betonkereszteket a magyar katonák síremlékeire. A román nemzetvédelmi minisztérium május 31-i állásfoglalása szerint az idegen háborús emlékhelyek átalakítása a minisztériumnak alárendelt Hősök emléke hivatal előzetes engedélyével végezhető el – idézte fel a miniszter, hozzátéve: a hivatal nem adott ki ilyen hozzájárulást.

Nem akarnak tárgyalni a román illetékesek

A külügyminiszter azt mondta, Magyarország folyamatosan kereste a kommunikáció lehetőségét: a magyar katonai emlékezet és hadisírgondozó igazgatóság nevében számtalanszor keresték meg a román nemzetvédelmi minisztériumot, de mindannyiszor elutasították őket. Hozzátette: a miniszterelnökök személyesen beszéltek a kérdésről és ő is többször tárgyalt a román külügyminiszterrel. Szijjártó Péter közölte, hétfőn is kaptak telefonon tájékoztatást, amely után egyeztettek az RMDSZ vezetőivel és egyetértettek annak álláspontjával.

– mondta. A miniszter Harrach Péter (KDNP) napirend előtti felszólalására válaszolt. A kormánypárti politikus úgy értékelt: június 6-án a katonatemetőben egy szűk soviniszta csoport akcióját lehetett látni; az ő céljuk az, hogy eltöröljék Erdélyből a magyar múltat és ezzel a magyar jelent is. Joggal várjuk el a román hatóságoktól, hogy megakadályozzák a további hasonló eseményeket – hangoztatta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.