Pesti Srácok

Szlovák kamionsofőr őrjöngött a Bajcsy-Zsilinszky úton, végül Kiskunlacházán fogták el a zsaruk

null

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a kamionsofőrt, aki a Bajcsy-Zsilinszky úton egy kábellel betörte egy autó hátsó ablakát, miután annak vezetője kétszer rádudált. A sértett autójában két kisgyermek is volt - írja a 24.hu.

Egy 25 éves szlovák állampolgár teherautóval közlekedett Budapest V. kerületében, a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd mindkét sávot elfoglalva megállt a kamionnal. A férfi egy kábeldarabot vett magához, kiszállt a járműből, és kiabálva elindult a mögötte álló autó felé, melynek vezetője korábban kétszer rádudált a férfi mögött haladó másik kamionra, balesethelyzet elkerülése miatt. A nő, amikor meglátta, hogy a kamionsofőr elindult felé, kikerülte a szlovák férfit, aki a mellette elhaladó jármű hátsó szélvédőjére ráütött a kábellel, ettől az üveg betört, és az ajtó behorpadt. A férfi ezt követően elhajtott a helyszínről. A nő autójában, a hátsó ülésen utazott a két kisgyermeke is, egy 6 hónapos és egy 2 éves gyermek. A belvárosi nyomozók azonosították az elkövetőt, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói még aznap este egy kiskunlacházi telephelyen elfogtak, és előállították az V. kerületi Rendőrkapitányságra. A rendőrök a férfinél megtalálták a kábelt, amivel az autót megrongálta. A BRFK felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt indított eljárást a szlovák férfi ellen.

Az elfogásáról videó is készült, íme:

PestiSracok facebook image

Forrás: 24.hu; Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.