Tajani: A szocialisták ártalmas politikát folytatnak

Elképzelhetetlen szocialista jelöltet támogatni az Európai Bizottság elnöki posztjára, mert az "szembemenne a népakarattal" - idézte az ANSA olasz hírügynökség vasárnap Antonio Tajanit, a bizottság jelenlegi elnökét.
A politikus, aki egyben az olasz Forza Italia alelnöke, a brüsszeli csúcson kifejtette: a szocialisták vesztettek, és ma az európai országok kilencven százalékában szembenállnak egymással. A szocialisták ártalmas politikát folytatnak, olyat, amely pontosan az ellenkezője annak, amit az Európai Néppártnak kell kínálnia, és amit a Forza Italiának Olaszországban és bárhol másutt támogatnia kell.
Mi alternatívája vagyunk a szocialistáknak, az ő vereségüket akarjuk
- szögezte le Tajani. A hírügynökség idézi Tajaninak azokat a szavait is, amelyeket a csúcstalálkozóra való megérkezése után mondott újságíróknak.

Lehetetlennek tartjuk szocialista jelöltre szavazni
- mondta, hozzáfűzve: semmiféle személyes ok nem vezérli, amikor ezt mondja; itt elvi kérdésről van szó.
Az Európai Bizottság elnöki tisztségére az Európai Tanácsnak kell javaslatot tennie a választási eredmények alapján
- állapította meg.
Hiszem, hogy az Európai Néppárt részéről védeni kell a csúcsjelölti elvet, vagyis aki megnyerte a választásokat, annak kell betöltenie az Európai Bizottság elnöki posztját
- hangsúlyozta Tajani.
Márpedig az Európai Néppárt nyerte a választásokat, tehát a bizottság elnöke a néppártiak képviselője kell, hogy legyen, az ő jelöltjük pedig Manfred Weber
- tette hozzá Antonio Tajani.
Forrás: MTI; Fotó: MTI