Pesti Srácok

Több embert megölt egy ámokfutó Ausztráliában

Több embert megölt egy ámokfutó Ausztráliában

Legalább négy embert megölt és többeket megsebesített egy ámokfutó kedden az ausztráliai Északi Terület fővárosában, Darwinban; az elkövetőt őrizetbe vették - közölte a helyi rendőrség. Reece Kershaw rendőrfelügyelő a sajtónak elmondta, hogy a férfi a város öt különböző pontján lövöldözött fegyverével. A rendőrség által "jól ismert" gyanúsítottat januárban, egy év börtönbüntetés után helyezték feltételesen szabadlábra.

"Továbbra is próbáljuk kideríteni tettének indítékát" - mondta, hozzátéve, hogy a rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt. A felügyelő elmondta: az első jelentések arról szóltak, hogy egy férfi tüzet nyitott a központi üzleti negyed közelében, ezt követően további négy helyszínen folytatta ámokfutását; állítólag egy rendőrőrsre is megpróbált behatolni. Szemtanúk a helyi médiának azt mondták, hogy a férfi besétált egy motelbe, ahol sörétes puskájával több ajtóra is rálőtt. A dpa német hírügynökség értesülései szerint a férfi feltehetőleg három emberrel a motelnél, további eggyel pedig egy másik helyszínen végzett. A Londonban tartózkodó Scott Morrison ausztrál miniszterelnök szörnyű erőszakcselekménynek nevezte az esetet, de ő is hangsúlyozta, hogy nem terrorcselekmény történt.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.