Pesti Srácok

Újabb, 10 milliárd forintos német beruházás, ezúttal Veszprém mellett

Újabb, 10 milliárd forintos német beruházás, ezúttal Veszprém mellett

A Termelés-Logistic-Centrum Kft. (TLC Kft.) 10 milliárd forintból 2020 nyarára 29 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít a Veszprém megyei Litéren - közölte a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a vállalat 1,27 milliárd forint befektetési támogatást kap. A kormányzati segítséget azzal indokolta, hogy a beruházó a legkorszerűbb gyártóeszközöket és robottechnológiát telepíti az acélszerkezeteket gyártó csarnokba, és 80 új munkahelyet létesít. A TLC Kft. tulajdonosa, a német Sennebogen csoport a kedvező infrastruktúra és közlekedés, a befektetőbarát környezet és az állami támogatás mellett azért is választotta Magyarországot, mert az itteni, több, mint két évtizedes működése alapján elégedett a helyi munkavállalók felkészültségével - mondta Michael Seiferling ügyvezető igazgató. A kapacitásbővítést a növekvő megrendelésállománnyal indokolta, és hozzátette, hogy a beruházást 2021-re várhatóan saját szakképző intézménnyel bővítik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.